Ugrás a tartalomra

Megérkeztek a Száhel-bemutatóház legújabb lakói

Létrehozva
Teljes egészében benépesült az afrikai Száhel-övezetet bemutató épület a Miskolci Állatkert és Kultúrpark ökoturisztikai fejlesztésének keretében.
Kép
Fotó: Mocsári László

Az oroszlánok után különféle afrikai madárfajok és sivatagi hiúz költözött az új 200 négyzetméteres komplexumba. A Széchenyi 2020 program keretében Miskolc önkormányzata egy TOP-projekt részeként valósította meg a Miskolci Állatkert történetének egyik legnagyobb beruházását. Tavaly év elején kezdték meg az állatkert pályázati forrásból történő fejlesztését, melynek kiemelt eleme az úgynevezett Száhel-bemutatóház lett a hozzá tartozó kifutókkal és madárházzal, ahol afrikai fajokat reprezentáló állatokat láthatnak az érdeklődők. Az oroszlánok után nemrégiben újabb lakók érkeztek ide.

Kép
Fotó: Beregi László

A madárröpdében Afrikában őshonos harlekin fürjek valamint rózsásfejű törpepapagájok kaptak helyet, környezeti nevelési szempontból kiemelve a Száhel-övezetnek azt a fontos szerepét, hogy a hazánkból télire Afrikába vándorló madarak számára ez a terület nyújt fontos pihenő- és táplálkozóhelyet.

Csehországból megérkezett az afrikai térség egy újabb tipikus ragadozófaja, a sivatagi hiúz, így most már az afrikai terület teljesebb életközösségét ismerhetik meg az állatkertbe látogató vendégek.

Június 17-én Száhel Napot tartottak a Miskolci Állatkertben az Aszály és Elsivatagosodás Világnapja alkalmából, aminek célja az volt, hogy bemutassák az afrikai kultúrát és felhívják a látogatók figyelmét a térség problémáira.

Kép
Fotó: Mocsári László

Mindezt azonban igazi vidám, zenés afrikai hangulattal fűszerezték, és először tartottak látványetetést a Nyíregyházáról érkező oroszlánoknak.

Szintén a projekt részeként egy teljesen megújult Fogadóközpont várja a látogatókat, ajándékbolttal, jegypénztárral, mosdóval, illetve itt találhatóak az új irodahelyiségek. Megközelítésük két új főlépcsőn, illetve a mozgáskorlátozottak részére kialakított rámpán keresztül lehetséges, valamint a környezettudatos energiaellátásról, pedig a tetőszerkezet déli oldalán telepített napelemes rendszer gondoskodik.
 
A miskolci polgárok véleményének hatására a vadaspark eredeti kapuját bontás helyett felújították, megőrizve megszokott formáját. A látogatói útvonalak infrastrukturális fejlesztése is megtörtént.   
 
A „Miskolci Állatkert és Kultúrpark ökoturisztikai fejlesztése” című projekt száz százalékban az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. A támogatás összege megközelítette a bruttó 420 millió forintot.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.