Ugrás a tartalomra

A kommunikáció terén is együttműködnének

Létrehozva
A jövőben a kommunikáció területén is együttműködne Miskolc a környező településekkel.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A Városházán kezdődött az az egyeztetés, amelyre Borsod-Abaúj-Zemplén megye alpolgármestereit és kommunikációs szakembereit várta Varga Andrea alpolgármester. Mint elhangzott, az együttműködés a kommunikáció területén is valamennyi település számára hasznos lenne. Hogya Zsolt, Felsőzsolca alpolgármestere például úgy fogalmazott, számukra is fontos, hogy a településük, a környezetük, de akár a régió eseményei minél többekhez eljussanak.

Kép

Az egyeztetést követően a vendégek a Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.-nél tettek látogatást, ahol a Miskolci Napló, a minap.hu és a Miskolc Televízió működését ismerhették meg. Szilágyi László, Alsózsolca polgármestere a technikai feltételeket méltatta. – Mintha egy másik világba csöppentem volna – fogalmazott.

Kép

Varga Andrea, Miskolc alpolgármestere az egyeztetés fő céljául az együttműködést tűzte ki. Szerinte a települések sokkal hatékonyabban tudnak működni akkor, ha a rendelkezésre álló erőforrásaikat összeadják.

– Nagyon bízom abban, hogy akik elfogadták a meghívásunkat, ők is látják, hogy Miskolc nyitott az együttműködésre. Mi magunk is szeretnénk tanulni a környező településektől, és örömmel nyújtunk segítséget, amit a visszajelzések szerint szívesen is fogadnak.

Kép

Varga Andrea hozzátette, a városvezetés szeretné, ha egy olyan regionális együttműködés alakulna ki, amely nemcsak Miskolc központú, hanem a régió különböző településeinek változatosságát és színességét is meg tudja mutatni.

Ez is érdekelhet

Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?