Ugrás a tartalomra

Születésnapján újra közönség előtt a Recita Trio

Létrehozva
Tíz éves jubileumi koncertturnéját pótolja idén a RecitaTrio. A háromtagú együttes 2020-ban ünnepelte 10. születésnapját, de a pandémia közbeszólt. A turné első állomása volt Miskolc, de az együttes a nyár folyamán többek közt a Felvidéken és a Balatonon is koncertezik, és igyekszik a barokk zenét közelebb hozni a közönséghez.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Beregi László

Megteltek a sorok a Belvárosi Evangélikus Egyházközség nagytermében kedden. Hosszas kihagyás után a Recita Trió újra közönség előtt zenélhetett. 

Varga Andrea alpolgármester elmondta, azt tapasztalja, nagyon nagy örömmel tölti el az embereket, hogy újra járhatnak kulturális rendezvényekre. – A felszabadulás érzését látom az idősebb korosztályon is, mint ahogy mindannyiunkon, hiszen egy éves bezártságot követően most elindulhatnak azok a kulturális zenei események, amelyek újra összehozzák a közösséget. A Recita Trió színvonalas műsoráról híres Miskolcon. Számos alkalommal voltam olyan városházi eseményen, ahol az általuk nyújtott zene volt az, ami megadta az ünnepélyes hangulatot, sőt, könnyeket is csalt a szemekbe – mondta az alpolgármester, aki megnyitotta a koncertet. 

A Recita Trió neve a recitativo olasz kifejezésből ered, amely énekbeszédet jelent. Az együttes a kezdetektől fogva a barokk zenét igyekszik közelebb vinni a közönséghez, közérthető formában.

Szurasenkó Dániel művészeti vezető elmondta, játszották már a 13., a 14. és a 15. század reneszánsz muzsikáit, valamint a későbbi, 17. és 18. századi barokk zenét. – Szeretnénk modern feldolgozásban bemutatni ezeket közönségünknek. Fontos, hogy élő hangszereket használjunk autentikus előadásainknál. Célunk ezzel, hogy akik a klasszikus zenét nem részesítik előnyben, azok is megkedveljék általunk. 

Kép

A háromtagú zenekart 2010-ben alapították. A tízéves jubileumot 2020-ban országos koncertsorozattal ünnepelték volna, azonban a pandémia közbeszólt. Így idén egy tíz koncertből álló turnéra indul az együttes, amelynek – a rajongók örömére – Miskolc az első állomása volt.

Kőváriné Sumarán Mária együttérzett a zenészekkel. – Próbára voltak téve azzal, hogy nem mehettek fellépni. Nagyon hálás vagyok a Jóistennek, hogy a pandémia fekete felhőjét odébb tolta, és örülök, hogy sokan éheztünk már a kultúrára. Biztos vagyok benne, hogy a zene üzenet, összeköt és fenntart.

A koncertsorozat első miskolci állomása után többek között a Felvidékre, a Balatonhoz és Paksra is ellátogat a trió, mintegy visszatérő vendégként. A turné során az elmúlt tíz év legkedveltebb zenéiből válogatnak a tagok: Kékes Zsuzsa, Vihula Mihajlo és Szurasenkó Dániel. A vendégek hallhatnak német, olasz és francia barokk zenét és a sokak által kedvelt Greensleevest is.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.