Ugrás a tartalomra

Éjszaka eshet, de a nyári idő kedden is marad

Létrehozva
Napos idő várható holnap is, jellemzően csapadék nélkül.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint az Északi-középhegységben, valamint az ország északkeleti, keleti harmadán az éjszaka első feléig előfordulhat zápor, zivatar, néhol felhőszakadással, jégesővel, majd megszűnik a csapadék, és ott is csökken a felhőzet, kiderül az ég.
    
Kedden derült vagy gyengén felhős, napos idő várható csapadék nélkül. Reggelig mérsékelt marad a légmozgás, erős vagy viharos széllökés csak zivatar környékén lehet. Kedden  napközben sokfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon több helyen megerősödik a déli, délkeleti szél.  

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 20 fok között alakul, a legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 32 és 39 fok között várható.

Ez is érdekelhet

Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?