Ugrás a tartalomra

Volt egyszer egy... VIAN – emlékezés a '90-es évekre

Létrehozva
A beszélgetés résztvevői felidézték, kinek mit jelentett a város egykori kultikus klubja a Győri kapuban. A programot a helyi civil szervezet, a Kapuzörgetők tagjai álmodták meg a Helynekembe.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Mocsári László, aki beszélgető partnerként is részt vett a programon, hiszen az egykori Vian Klubban is számos felvételt készített

Lichtenstein Raymond szervező elmondta, sokan jelezték a Kapuzörgetőknek, hogy szívesen beszélgetnének a Vianról, ahova egykor jártak. – A miskolci fiatalságnak az egyik központi helye volt, a legfelkapottabb szórakozóhely, ahova koncerteket szerveztek az underground jegyében. Civil szervezetünk a múltidézésre egy programsorozat kapcsán kerített alkalmat, amiben több korábbi bulihelyszínt is kitárgyalunk, amik a Győri kapuban voltak. Már túlvagyunk az idősebb generáció kedvencén, a Rózsakert Éttermen, és még várat magára az Ifjúsági és Szabadidő Ház mint egykori kulturális bölcső – mondta, majd hozzátette, két napra tervezik ezt: augusztus 1-én az IfiPályán és 6-án egy dzsesszkoncerten.

Juga György, a Vian Klub alapítója arról beszélt, a fiatalságra való emlékezés ugyan megszépíti a múltat, mégis büszkék lehetünk az egykori kulturális helyszínre, mert országos híre volt. – Mintegy húsz éven át üzemelt a hely, amit egy koppenhágai utazás alkalmával találtam ki. Külföldön ugyanis egymást érték a nyolc négyzetméternyi alapterületű, kis koncerthelyiségek, amiknek fantasztikusan egyedi hangulatuk volt. Ezt szerettem volna megvalósítani, az akkori Fidesz Iroda pedig alkalmas volt erre a célra 1992-ben. 

Kép

Sokrétű kulturális programról szóltak az első évek: pénteken és szombaton koncertekre vehetett jegyet a közönség, keddenként táncházban vehetett részt, de helyet adtak az irodalomnak és a képzőművészetnek is. 

Az est narrátora Himer Bertalan Paya volt, aki mint szervező és rockújságíró vett részt annak idején a Vian Klub előmenetelében. – Már régóta terveztem egy nosztalgiaestet, úgyhogy örültem a Kapuzörgetők megkeresésének. Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy akár évente egyszer összejöjjünk és megismételjük ezt a programot, hiszen a vírus miatt most nem tudott mindenki itt lenni – mondta. 

A Vian Klubban fellépett a Quimby, a Kispál és a borz, a Pál utcai fiúk és Takáts Tamás, egyik törzszenekara pedig a miskolci Kabinet Rt. volt, ami az emlékezőknek is zenélt ezen az estén.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.