Ugrás a tartalomra

Nyílt nap az Állategészségügyi Telepen

Létrehozva
A Városgazda üzemeltetésében lévő Miskolci Állategészségügyi Telep 144. alkalommal tartja meg nyílt napját augusztus 7-én, szombaton, délelőtt 10 és délután 2 óra között a Fonoda u. 16. szám alatt.
Kép
Korábbi felvétel, fotó: Juhász Ákos

A Telep dolgozói jelenleg hatvanegy kutyáról és tizenöt macskáról gondoskodnak. A nyílt nap tökéletes alkalom arra, hogy az érdeklődők megismerjék az állatokat, és egy simogatás vagy séta segítségével közelebb kerüljenek a bent élő négylábúakhoz. Ha valaki úgy érzi, hosszú távon is törődne valamelyik, sok megpróbáltatáson átesett állattal, és felelősségteljes gazdija tudna lenni, a nyílt napokon örökbefogadásra is van lehetőség.

A sok törődés mellett a látogatók hozzájárulhatnak adományokkal is az állatok életének szebbé tételéhez. A Telep dolgozói szívesen fogadnak többek között régi törölközőket, rongyokat, edényeket, fagyasztott húst, rizst, játékokat, nyakörveket és minden olyan eszközt, ami egy kutya vagy macska életében szükséges lehet.

A gazdára váró állatokat és a nyílt nap részleteit megtekinthetik ezen a honlapon és a Miskolci Állategészségügyi Telep Facebook-oldalán is.

Ez is érdekelhet

Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?
Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.