Ugrás a tartalomra

A Mókus Liget és a játszótér tovább él a dél-kiliáni orvosi rendelőnél

Létrehozva
Megtalálták a módját annak, hogy a tervezett rendelőhöz szükséges parkolókat ne a játszótér helyén alakítsák ki, így a liget és a játszótér továbbra is az ott lakó családok – és mókusok – zöld övezete marad – tájékoztatott közleményben a városháza csütörtökön.

Azt írták, „Miskolc város vezetése – ígéretéhez híven – mindent megtett annak érdekében, hogy a Dél-Kiliánba tervezett orvosi rendelő a lehető legkevesebb zöld felületet vegye el az ott lakók elől, és megtalálta a lehetőséget arra, hogy a rendelőhöz szükséges parkolók ne a játszótér helyén jöjjenek létre, így a liget és a játszótér továbbra is az ott lakók családok (és a mókusok) zöld övezete marad.”

A fejlesztés kapcsán fontos azonban látni – folytatódik a közlemény –, hogy a jelenlegi orvosi rendelő a jelenlegi szabályozások szerint nem alkalmas funkciójának ellátására, így a rendelőintézetnek csak korlátozott ideig lehet meghosszabbítani az engedélyét.

Az Európai Unió a következő ciklusban előreláthatólag nem biztosít majd forrást ilyen típusú egészségügyi intézmények felújítására, építésére, így az új orvosi rendelőt minél hamarabb el kell kezdeni felépíteni, a már korábban jóváhagyott terveket csak annyiban módosítva, hogy ne lehetetlenüljön el a projekt megvalósítása, különben a dél-kiliániak rövidesen ellátás nélkül maradhatnak.

Mivel a tervezési szakasz már két éve véget ért, és a fejlesztés a kivitelezés szakaszába lépett, így a folytatást illetően a város számára mindössze két lehetőség maradt: vagy elkészül egy új rendelő a Dél-Kiliánban, vagy rövidesen semmilyen intézmény nem marad a területen, mivel a régi rendelő felújítására nincsen műszaki lehetőség.

– Meggyőződésünk, hogy az önkormányzat az ügyben a lehető legjobb döntést hozta, hiszen az új rendelő is megvalósul, és a zöld környezet jelentős része is megmarad a Dél-Kiliánban – zárul a közlemény.

(A külső képünk a rendelő miatt összehívott lakossági fórumon készült)

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.