Ugrás a tartalomra

Adomány, hogy ne legyen nehéz az iskolatáska

Létrehozva
„Újrahasználható” iskolatáskát – bennük tanszerekkel – kapott adományba a Mirehu Nonprofit Kft.-től 15 hátrányos helyzetű, a MESZEGYI - Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézménnyel kapcsolatban álló kisiskolás szerdán.

A Mirehu Nonprofit Kft. elkötelezett az újrahasználat mellett, amely ötlet nyersen megfogalmazva annyit takar, hogy addig használjuk fel az adott dolgokat – többnyire tárgyakat –, ameddig csak lehetséges. Ne pazaroljunk! Ezt az alapvetően környezetbarát elképzelést állították most karitatív pályára.

Kép
Fotó: Parai Roland

Ladányi Roland, a cég ügyvezetője elmondta, az előző tanév végén indították el a Miskolci Újrahasználati Központhoz kötődő akciójukat. Meghirdették a lehetőséget: ha a család lecserélte az iskolatáskát valamiért, de az attól még használható, akkor felajánlhatják a régit mások számára. A Mirehu Nonprofit Kft. dolgozói szelektálták, kitakarították, majd feltöltötték a táskákat iskolaszerekkel.

Az ügyvezető felhívta rá a figyelmet, hogy továbbra is, bárkitől várja a Központ az adományokat. Hagyományteremtő céllal indították el az akciót, és egész évben fogadják az iskolatáskákat.

Gúr Péter Attila, a MESZEGYI igazgatója köszönetet mondott a gyerekek nevében azért, hogy ebben a nagyon aktuális időszakban, a tanév kezdetén segít a Mirehu. Mint folytatta, a gyerekeket családsegítési szempontok alapján választották ki. Olyan kaptak iskolatáskát, akik rendszeresen együttműködnek a szociális szervezettel, és aktívan dolgoznak a hátrányaik leküzdésén.

Kép
Fotó: Parai Roland

Hogy az iskolakezdés mindenki számára anyagi terhet jelent, Veres Pál polgármester is kiemelte. Felhívta rá a figyelmet, hogy Miskolc lakossága példamutatóan helyt állt a nehezebb helyzetben lévők segítésében, hiszen számos gyűjtőakció indult el augusztus második felében. Nagyon örül a városlakók összefogásának, egyúttal köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vesz ezekben.

Ez is érdekelhet

Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.