Ugrás a tartalomra

Szinte észre sem veszik a költözést a Szeder úti ovisok

Létrehozva
A komlóstetői gyerekek óvodáját egyszerre bővítik és energetikailag korszerűsítik. Amíg a munkálatok tartanak, a csöppségek a szomszédos Komlóstetői Református Általános Iskola egyik épületében vendégeskednek, ahol sikerült annyira befogadó környeztet kialakítani nekik a közösség összefogásával, hogy szinte észre sem veszik a változást.

Legutóbb augusztusban, a munkálatok kezdete előtt jártunk a komlóstetői Miskolci Batsányi János Óvoda Szeder Úti Tagóvodájában. Akkor javában készülődtek a gyerekek, a pedagógusok és a szülők, hogy a lehetőségekhez mérten a legkomfortosabb legyen a 2022 tavaszáig tartó vendégeskedés.

Azóta elkezdődött a tanév, a csöppségeknek pedig nem kellett messzire menniük, hiszen a szomszédos komlóstetői általános iskola egyik épületrészébe költöztek át. A történetnek külön színt ad, hogy pont oda, ahol a korábbi óvoda működött – és ahol többük szülője nevelkedett.

Kép
Jó sok kismotor volt az általános iskolában; Fotók: Juhász Ákos

A helyszínen Molnár Tiborné, a tagóvoda vezetője azzal fogadott bennünket, hogy a gyerekek zökkenőmentesen veszik az átmeneti időszakot. Ebben sok munkája volt a fenntartó Miskolci Integrált Óvodai Intézmény (MIÓVI), a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft-nek, valamint a szülőknek.

Igazi családi programmá vált így a költözés, hiszen a szobák berendezésében, az udvar barátságosabbá tételében segítettek apáék és anyáék, de még egy közös festmény is készült a régi falra, amit volt óvodások és a szülők együtt alkottak meg. Jelenleg 95 gyerek 4 csoportban élvezheti ezeket a körülményeket. A tagóvoda vezetője hozzátette, azért már nagyon várják, hogy visszatérhessenek a megújult és kibővült óvodába.

Kép

Ahol egyébként egyszerre két típusú fejlesztés valósul meg. Nagyobb, szebb és modernebb lesz az óvoda, hiszen energetikai korszerűsítés és kapacitásbővítés történik egyszerre. Az épület 1992-ben épült meg, ami már önmagában elegendő idő elteltét jelenti egy kiadós renováláshoz.

Kinőtték az óvodát

A terület önkormányzati képviselője, Gazdusné Pankucsi Katalin elmondta, hogy már régóta esedékes volt a fejlesztés, hiszen évek óta szűkös a gyerekek elhelyezése. A gyors demográfiai körkép részeként kiderül, hogy a városrészbe egyre több fiatal, kisgyermekes család költözik, sőt jellemzően azok sem hagyják el a helyet, akik Komlóstetőn nőttek fel. Mindez több ovist is jelent.

Kép
Ez az óvoda már nem az az óvoda

Voltak korábban részleges felújítások, azonban ezek mind „tűzoltásjellegűek’ voltak. A mostani nagy beruházás részeként kicserélik a külső-belső nyílászárókat, a fűtést pedig napelemek segítik majd. Megújul a vízhálózat, a szennyvíz-elvezetés, a villámvédelem és a villamoshálózat is. Továbbá az épület bővül egy csoportszobával, egy fejlesztő szobával és egy tornaszobával, emellett az adminisztratív szobák is megszépülnek – tudtuk meg.

Miskolc 32 óvodájából több megújult már – kisebb-nagyobb mértékben – az elmúlt időszakban, és jelenleg is folyamatban van további intézmények fejlesztése. Közülük néhány esetben a Szeder útihoz hasonlóan energetikai korszerűsítésnek és kapacitásbővítésnek is örülhetnek majd a gyermekek.

Ez is érdekelhet

Japán minifesztivál az Egyetemvárosban
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Kulturális és gasztroélmény-programokat kínáló minifesztivált rendezett pénteken a Japán Nagykövetség a Miskolci Egyetemen.
Újabb indulók a 2-es választókerületben is
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Megtartotta második ülését a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 2-es számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság péntek délután.
Képgaléria
Az Avasi kilátó is színesbe öltözik a Ritka Betegségek Világnapján
MiskolcEgészség
Február utolsó napja a Ritka Betegségek Világnapja, amelyet idén tizenkilencedik alkalommal rendeznek meg világszerte.
„A böjt hatására az ember gondolatvilága elkezd megtisztulni”
MiskolcEgyház
Milyen az Istennek tetsző böjt? Ezt is megtudhattuk Meleg Attila református lelkipásztortól, aki maga is gyakorlott böjtölő.