Ugrás a tartalomra

MIDÖK: Szavazzunk bizalmat a fiataloknak!

Létrehozva
Megalakult a Miskolc Városi Diákönkormányzat, amivel kapcsolatban érdemes letisztázni néhány kérdést. Mennyire demokratikus és nem a felnőtt önkormányzat által irányított a kezdeményezés? Tényleg lesz döntési jogköre? Komolyan lehet egyáltalán venni az egészet?

Többéves szünet után alakult meg újra – a szervezeti és működési szabályzat (SZMSZ) elfogadásával, illetve az elnökségi tagok megválasztásával – Miskolcon a diákönkormányzat. Az újszerűség és az újragondolt működés miatt jogos az igény, hogy kicsit jobban megismerjük a szervezet hátterét.

Kép
Szignózzák az SZMSZ-t; Fotó: Juhász Ákos

Az önkormányzat bábjátéka!

Feketéné Pál Enikő ifjúsági referenstől megtudtuk, hogy alulról építkező kezdeményezésről van szó, amelyet a felnőtt önkormányzat támogat, de nem irányít.

Ezt úgy kell elképzelni, hogy „szakmai, pénzügyi és jogi támogatást” nyújt a MIDÖK-nek Miskolc Város Önkormányzata. Vegyük például az SZMSZ-t: szakmai segítséggel – egy olyan civil mentorálásával, aki máshol már segített diákönkormányzatoknak –, a Városháza házasságkötő termében közösen tárgyalták ki és fogalmazták meg a pontjait.

Kép
Az SZMSZ pontjairól szavaznak; Fotó: Beregi László

Meghívót kaptak az általános- és a középfokú oktatási intézmények delegáltjai. Korosztály tekintetében általános iskola 5. osztályoktól kezdődően 14. évfolyamos diákok vesznek részt a MIDÖK-ben. Az egyetemisták bevonása is felmerült, de aztán arra jutottak a szakemberek, hogy a nagy korkülönbség mellett a korosztályi prioritások is túlságosan eltérőek.

Az elnökség tagjait a delegáltak választották meg maguk közül, és az eredmény elég sokszínű lett. Az elnök asszony végzős gimnazista, az alelnök általános iskolában felsőtagozatos, a további tagok között pedig szerepel szakképzési centrumos, illetve további általános-, valamint középiskolás fiúk és lányok is.

A fiatalok nem értenek a politikához!

Ahhoz, hogy az ember felelős döntéseket hozzon, elsősorban tudásra és tapasztalatra van szüksége. Amik megszerezhetőek, például a politizálás is tanulható és fejleszthető. A DÖK-tag fiatalok elindulnak ezen az úton és egyúttal megismerik a demokratikus működési folyamatokat. Tudatosabb állampolgárokká válnak.

Kép
Az diákönkormányzat alakulásakor; Fotó: Juhász Ákos

Feketéné Pál Enikő szerint az a fő motiváció, ami majd elkötelezi őket a fejlődés mellett, hogy érdemes csatlakozni a miskolci diákönkormányzathoz, mert amit megszavaznak, annak megvalósításában partner lesz az önkormányzat. Ez pedig egy olyan lehetőség, amelyen keresztül úgy alakíthatják Miskolcot, hogy az a fiatalok igényeinek megfelelő város legyen.

Az igazi politikusok majd jól kinevetik őket!

A miskolci önkormányzat képviselői többször elmondták már, hogy elkötelezettek a városi fiatalság mellett. Amik lehetnének üres szavak is, de a MIDÖK lehetőségei azt mutatják, hogy nem azok.

Az ifjúsági referenstől megtudjuk, hogy az elnökség kiemelt jogkörökkel bír. A diákpolgármesterrel közösen részt vehetnek a városi közgyűlésben, ahol tanácskozási joggal rendelkeznek. Emellett a különböző bizottságok üléseihez is csatlakozhatnak, amennyiben a fiatalságot érintő témák vannak napirenden.

A cikk elején már említettük a „szakmai, pénzügyi és jogi támogatást”. Fontos megjegyezni, hogy Miskolc költségvetésében külön tételként szerepel majd a diákönkormányzat működésének anyagi segítése.

Kép
Nem csak szelfi meg TikTok lesz az ülésteremben; Fotó: Juhász Ákos

Vidámpark meg fesztiválok mindenhol!

A tapasztalatlanság magában hordozza annak a veszélyét, hogy a földtől elrugaszkodott döntéseket hoznak majd meg az ifjú képviselők. „Picit nagyobb bizalmat kellene szavaznunk a diákoknak.” – mondja erre Feketéné Pál Enikő. Már augusztusban megkezdődött a gyerekeket felkészítő közös munka, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy két lábbal a földön járnak a fiatalok.

Reális és jó ötleteket fogalmaztak meg, de a mindenkori ifjúsági referens kontrollként működik majd a testület mellett, és segíti annak megfelelő működését.

Ez is érdekelhet

Japán minifesztivál az Egyetemvárosban
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Kulturális és gasztroélmény-programokat kínáló minifesztivált rendezett pénteken a Japán Nagykövetség a Miskolci Egyetemen.
Újabb indulók a 2-es választókerületben is
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Megtartotta második ülését a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 2-es számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság péntek délután.
Képgaléria
Az Avasi kilátó is színesbe öltözik a Ritka Betegségek Világnapján
MiskolcEgészség
Február utolsó napja a Ritka Betegségek Világnapja, amelyet idén tizenkilencedik alkalommal rendeznek meg világszerte.
„A böjt hatására az ember gondolatvilága elkezd megtisztulni”
MiskolcEgyház
Milyen az Istennek tetsző böjt? Ezt is megtudhattuk Meleg Attila református lelkipásztortól, aki maga is gyakorlott böjtölő.