Ugrás a tartalomra

Termelői Nap: Főszerepben a televíziózás

Létrehozva
A hagyománynak megfelelően a hónap harmadik vasárnapján rendezték meg a Miskolci Termelői Napot az Erzsébet téren, ahol novemberben a televíziózásé volt a főszerep.

November 21-én, vasárnap reggel 9 és délután 1 óra között a szervezők vártak minden érdeklődőt az Erzsébet téren, ahol beszerezhették kedvenc kézműves portékájukat, és a minőségi bioélelmiszereket. A nap nemcsak a bevásárlásról szólt, hiszen újfent tartalmas délelőttöt tölthettek itt a miskolciak és a távolabbról érkezők is, ugyanis a család apraját-nagyját programokkal várták.

Preview Image
Képgalériánk a novemberi Miskolci Termelői Napról; Fotók: Juhász Ákos

A televíziózás világnapja alkalmából a novemberi termelői napon a Miskolc Televízióé volt a főszerep. A városi tv egy mini retró stúdiót rendezett be a téren, ahol az érdeklődők megismerhették a televíziózás alapjait. A helyszínen jelen volak a képernyőről ismert műsorvezető kollégáink is, akik szívesen meséltek a média világáról, a hivatásunk kihívásairól, de kulisszatitkokról is bátran lehetett őket kérdezni.

A termelői napon forgattuk a Miskolc Tv népszerű gasztroműsorának, az Acéllábosnak a következő adását, ahol a műsorvezető, Bájer Máté a vásárban kapható alapanyagokból az Erzsébet téren főzött főételt egy népszerű, miskolci szakács segítségével. Emellett a hamarosan induló diákhíradónkra is jelentkezhettek a média, illetve az újságírás iránt érdeklődő fiatalok a helyszínen.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.