Ugrás a tartalomra

Szombaton megint közelebb kerülhetünk a gazdára váró állatokhoz

Létrehozva
A Miskolci Állategészségügyi Telep 152. alkalommal tartja meg nyílt napját november 27-én, szombaton 10:00 és 14:00 óra között a Fonoda utca 16. szám alatt.
Kép
Fotó: Mocsári László

A Városgazda üzemeltetésében lévő telep dolgozói jelenleg 47 kutyáról és 9 macskáról gondoskodnak. A nyílt nap tökéletes alkalom arra, hogy az érdeklődők megismerjék az állatokat, és egy simogatás vagy séta segítségével közelebb kerüljenek a bent élő négylábúakhoz. Ha valaki úgy érzi, hosszútávon is törődne valamelyik, sok megpróbáltatáson átesett állaton, és felelősségteljes gazdija tudna lenni, a nyílt napokon örökbefogadásra is van lehetőség.

Kép

A sok törődés mellett a látogatók hozzájárulhatnak adományokkal is az állatok életének szebbé tételéhez. A Telep dolgozói szívesen fogadnak többek között régi törölközőket, rongyokat, edényeket, fagyasztott húst, rizst, játékokat, nyakörveket és minden olyan eszközt, ami egy kutya vagy macska életében szükséges lehet.

Kép

A gazdára váró állatokat és a nyílt nap részleteit megtekinthetik a városgazda honlapján, és a Miskolci Állategészségügyi Telep Facebook oldalán is.
 

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.