Ugrás a tartalomra

145 éves a miskolci hulladékszállítás – gyerekekkel és új applikációval ünnepeltek

Létrehozva
A szerda a miskolci kukások napja – röviden: „Makuka” – volt. Szemléletformáló és interaktív játékos élménynapra várták az általános iskolás diákokat, debütált a MiReHu Nonprofit Kft. saját fejlesztésű hulladékfelfedező applikációja, és tartottak egy minikonferenciát is a József Attila utcai telephelyen.

Kitárultak a vállalat kapui, és kinyíltak a kukásautó ajtajai – közel kétszáz miskolci diák nyüzsgött reggel a MiReHu-nál. Természetesen az említett jármű volt a legnépszerűbb – természetesen, hiszen a fiúk többsége már a homokozóban lapáttal játszva is arról álmodozik, hogy majd egyszer ilyen autója lesz…

A dömpert és a lapátot azonban már eldobták, és olyan korszakukat élik az általános iskolások, amikor egyre fogékonyabbak lesznek a világ dolgaira. Ennek szellemében a miskolci hulladékgazdálkodási vállalatnál szeretnék megnyerni őket ügyüknek: a természet védelmének, a szelektív hulladékgyűjtésnek.

Preview Image
Mocsári László képgalériája (I.)

A meghívott vendégek is a program ezen elemét – a fiatalok környezettudatos gondolkodásra való nevelését – emelték ki legtöbbször. Veres Pál polgármester azt hangsúlyozta, hogy nem lehet elég korán kezdeni, és a mindennapok részévé kell válnia annak, hogy odafigyelünk a környezetünkre.

– Ha ennyire fiatalon ezeket valaki megtanulja, akkor felnőtt korában is folytatni fogja ezt a gyakorlatot, például, hogy kevesebb csomagolóanyagot használ, szelektíven gyűjti a szemetet. Így tisztább és élhetőbb lesz a környezetünk – fogalmazott a városvezető.

Úsz Illés, az Információs és Technológiai Minisztérium államtitkári főtanácsadója ráerősített: amit itt tanulnak játék közben a fiatalok, az az egész életükön át elkíséri majd a diákokat.

– Ahogy mi, úgy ti is vigyázni fogtok a bolygóra, hogy utódaink is boldogan élhessenek itt – fogalmazott.

Vásárhelyi Tibor, az NHKV Zrt. vezérigazgatója pedig arról beszélt, hogy a gyerekek igenis rá tudják venni a szülőket arra, hogy például szelektíven gyűjtsék otthon a szemetet. Erre kérte is őket.

A hulladékgazdálkodási vállalat korábban indított egy alkotói pályázatot, aminek most volt a díjátadója. Papp Máté verssel, Kertai Zsombor videóval, Magyar Violetta rajzzal, Fehérvári Kristóf kreatív rajzzal kartonlapra pályázott és nyert. A fődíjat Bacsóka Szandra vihette haza, ő egy kukát tervezett, ami egyben egy guruló szék is.

A MiReHu szemléletformáló tevékenységébe egy újabb elem épült be most, ez a hulladékfelfedező applikáció, ami ezen az eseményen debütált. Ladányi Roland, a MiReHu Nonprofit Kft. ügyvezetője érdeklődésünkre elmondta, azt látják, hogy a jövőben az innovatív megoldások kerülnek előtérbe a hulladékgazdálkodás terén is. Az app-ról megtudtuk tőle, hogy ez egy, a telephelyen végig vezető geocaching kalandjáték, aminek segítségével a gyermekek megismerkedhetnek a telephelyen végzett, az egyes hulladékok feldolgozására irányuló hulladékgazdálkodási tevékenységekkel. Ezzel élményformában szerezhetnek olyan tudást, ami segíti őket a fenntartható, környezettudatos életmód felé fordulásban.

Preview Image
Mocsári László képgalériája (II.)

– A játék érdekessége, hogy ötvözi a 21. századra jellemző elektronikus világ technikáját a hagyományos, kézzel fogható játékelemekkel. Az applikáció vezeti végig a csapatokat a telephelyen és ismerteti meg őket az adott állomáshoz kötött ismeretterjesztő tananyaggal. A játék során élőben is láthatóak a hulladékgazdálkodási tevékenység bizonyos elemei. A nyolc állomáson végig haladva és minden kérdésre válaszolva szerezhető meg a puzzle összes eleme, melynek eredményeként a társaság kabalafigurája rakható ki, így válik a tanulás kincskereséssé – mutatott rá Ladányi Roland.

A rendezvényt a Zöldforgó Élménynap, a BMH Nonprofit Kft., az NHKV Zrt., a MüMü, a Re-Placc és a Kezes-lábas játszóház programjai színesítették. És az élménynappal párhuzamosan szakmai mini konferenciának is otthont adott a szervező MiReHu, ahol a résztvevők megismerhették a miskolci hulladékgazdálkodás múltját és a vállalat szemléletformálási tevékenységét, valamint bepillantást nyerhettek a hulladékgazdálkodási innovációs tevékenységekbe.

A Makukát első alkalommal, de hagyományteremtő céllal rendezték meg, az eseménnyel a vállalat az Európai Hulladékcsökkentési Hét akcióihoz is csatlakozott egyúttal.

Ez is érdekelhet

„A böjt hatására az ember gondolatvilága elkezd megtisztulni”
MiskolcEgyház
Milyen az Istennek tetsző böjt? Ezt is megtudhattuk Meleg Attila református lelkipásztortól, aki maga is gyakorlott böjtölő.
Megtartotta második ülését a választási bizottság az 1-es választókerületben
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Pénteken ismét összeült a helyi választási bizottság a Városházán, hogy döntsön az egyik jelölt nyilvántartásba vételéről.
Unimate
Országos döntőre készülnek a miskolci diákok
MiskolcSzabadidőTudomány
Robotépítő és programozó versenyt rendeztek Miskolcon február első hétvégéjén, ahol gyerekek és fiatalok mérték össze tudásukat. Most az országos döntőre készülnek a miskolci diákok.
Symphonic Salsa varázsolta el a miskolci közönséget
MiskolcKultúra
Különleges hangulatú crossover koncerttel lépett színpadra csütörtök este a Miskolci Szimfonikus Zenekar: a Symphonic Salsa esten a Klazz Brothers és a Cuba Percussion közreműködésével a klasszikus zene és a latin ritmusok találkoztak.