Ugrás a tartalomra

Már a közelgő ünnep jegyében telt a decemberi régiségvásár

Létrehozva
Az esemény sztárja ezúttal a Városház téri megállóban kiállított adventi villamos volt.
Preview Image
Ünnepváró régiségvásár. Juhász Ákos képgalériája

Ünnepváró hangulatban telt a decemberi régiségvásár. Az árusok között többször is megjelent például a Mikulás: volt, hogy gyalogszerrel érkezett és szaloncukrot osztott, valamint boldog családokkal szelfizett, máskor motorra pattant és úgy járta be a vásár területét, a Széchenyi utcát. 

Kép
Fotó: Juhász Ákos


A vásár választékára ezúttal sem lehetett panasza senkinek. A régi könyvektől a festményeken át egészen a kisebb-nagyobb bútorokig megtalálható volt szinte minden. Az ünnepi készülődés tetten érhető volt a vásárlók körében: sokan vettek most plüss játékokat, kisautókat – ezekkel vélhetően legközelebb a fa alatt találkoznak majd a legkisebbek. 

Kép
Az adventi villamos volt a sztár. Fotó: Juhász Ákos


Mindennek ellenére az az igazság, hogy a régiségek elől ezúttal elvitte a showt a Városház téri villamosmegállóba kiállított adventi villamos. Az ünnepi díszbe öltözött szerelvény körül folyamatosan nagy volt a tömeg. Rengetegen használták ugyanis azt ki, hogy a szerelvény belső terét anélkül lehet megcsodálni, hogy a villamos két-három percenként megállna utast cserélni.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.