Ugrás a tartalomra

Európai Moziest a Művészetek Házában

Létrehozva
A nemzetközi kezdeményezés részeként a Juliette Binoche főszereplésével készült Hogyan legyél jó feleség? című, magyarul beszélő francia film tekinthető meg a Béke Art teremben pénteken 19:30-tól.

December 10-én rendezi meg a Cine-Mis Nonprofit Kft. az Europa Cinemas nemzetközi mozihálózat, valamint az Európai Bizottság MEDIA Programja kezdeményezésére és támogatásával az idei Európai Moziestet (2021 European Cinema Night) a Művészetek Háza Béke Art Mozitermében. A kezdeményezés célja, hogy bemutassa: a MEDIA Program hogyan támogatja az európai filmipart és kultúrát, hogy segítségével megismertesse az európai filmek gazdagságát és változatosságát.

A Cine-Mis által üzemeltetett art-mozitermek aktív tagjai az Europa Cinemas nemzetközi mozihálózatnak, ezért örömmel csatlakoztak a kezdeményezéshez.

Az est programja:

Köszöntő és néhány gondolat a vetített filmről

A Hogyan legyél jó feleség? című, magyarul beszélő francia film vetítése

A film főszereplője Juliette Binoche, aki 2016-ban a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál Európai Mozi Nagykövete díját nyerte el.

2021. december 10. 19:30 – Béke Art Moziterem

Hogyan legyél jó feleség?

magyarul beszélő francia film, 109 perc, 2020

Rendező: Martin Provost

Forgatókönyvíró: Martin Provost, Séverine Werba

Paulette és férje egy iskolát vezet, ahol fiatal lányoknak tanítják meg a háztartástan minden fortéját. Ám amikor a férfi meghal, Paulettnek egyedül kell továbbvinni az intézményt, ami a jelek szerint a csőd szélére sodródott az évek során. Miközben egyre inkább érzik a változás szelét és mind inkább magukénak tudják a feminizmus eszméjét, leteszik a fakanalat és igyekeznek üzletasszonyként helytállni a változó világban.

Helyár: ingyenes

Az előadásra jegyek foglalhatók www.cinemis.hu honlapon, a 06-46/507-573-as telefonszámon vagy a mozi jegypénztárában, nyitvatartási időben (minden nap 14:30-20:30 között a Rákóczi utca 5. szám alatt).

(Borítókép: Hogyan legyél jó feleség; fotó - ADS Service)

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.