Ugrás a tartalomra

Díszes karácsonyfa szimbolizálja a miskolci fiatalság közösségét

Létrehozva
A városi fiatalság is feldíszítette karácsonyfáját, amely az összetartozást hivatott szimbolizálni. A Miskolci Ifjúság Karácsonyfájához előzetesen elkészítették a díszeket a város alap- és középfokú iskoláinak tanulói, majd szombaton együtt öltöztették fel velük a fát. A csúcsdíszt a Miskolc Városi Diákönkormányzat tagjai alkották meg.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Mocsári László

A Szent István tér egyébként is impozáns karácsonyi dekorációrendszerét szombattól egy újabb elem díszíti: ez a Miskolci Ifjúság Karácsonyfája, amelyet a tavalyi év után idén is felállítottak.

A Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. és a Miskolc Városi Diákönkormányzat (MIDÖK) szervezésében elindított kezdeményezésére a szombati közös akció csupán a csúcsdíszt tette fel, hiszen a – jellemzően MIDÖK-tag – általános és középiskolák már korábban kaptak egy-egy kreatív csomagot, amelynek a tartalmát felhasználva saját maguk készíthettek díszeket – tudtuk meg Feketéné Pál Enikő ifjúsági referenstől.

Kép

Mindemellett a diákönkormányzat szorgoskodott, valamint magát a csúcsravalót is nekik köszönhetjük – mint arról korábban döntést hoztak a MIDÖK ülésén. Azok a fiatalok, akik elhelyezték saját gyártású dekorelemeiket, szaloncukrot kaptak ajándékba.

„Közösen készítettük el a díszeket, együtt helyeztük fel őket. Ez egy közösségi esemény volt, ami szeretnénk, hogy most és a jövőben is közelebb hozza egymáshoz a miskolci fiatalságot.” – tette hozzá az ifjúsági referens.

Az eseményen beszédet mondott Szarka Dénes, az Ifjúsági Tanács elnöke, Hudák Lilla diákpolgármester és Rőczei Laura, a Miskolc Városi Diákönkormányzat elnöke.

Ez is érdekelhet

Ütemezett vízvezeték-rekonstrukcióval folytatódik Miskolc legjelentősebb útfelújítási projektje
Miskolc
Munkálatok kezdődnek a 3-as számú főúton március 4-én, szerdán, 9 órától.
Hétvégén sem érdemes rutinból vezetni a városban
Miskolc
A Miskolci Városgazda munkatársai a város több pontján közterületi munkálatokat végeztek a héten.
Napsütés időjárás indito. Fotó: Osztie Tibor
Tavaszi idővel búcsúzik a naptári tél
MiskolcBelföld
Titkon valahogy így képzeltük az évszakváltást.
Bárdos Bence Fotó: DVTK
A védő szerint élet, halál
MiskolcSport
A DVTK szombaton a ZTE FC-t fogadja. A meccs előtt a DVTK saját nevelésű védője, Bárdos Bence nyilatkozott a Miskolc Televíziónak.