Ugrás a tartalomra

Szilveszterre készül a MÁV és a Volán is

Létrehozva
Másképp járnak a buszok és a villamosok, de a decemberi bérleteket is a szokásosnál tovább fogadják el. 

A decemberi dolgozó- és tanulóbérleteket január 5. helyett 7-ig fogadják el a vonatokon és a helyközi buszjáratokon, megkönnyítve az utasok sorban állás nélküli bérletvásárlását az újév első napjaiban – közölte a Mávinform.

A közlemény szerint szilveszterkor, újévkor és január 2-án is jóval nagyobb utasforgalom várható, ezért a MÁV és a Volánbusz arra kéri utasait, hogy időben tervezzék meg utazásukat, és indulás előtt tájékozódjanak a menetrendváltozásról. Emlékeztetnek: a pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében a menetjegy elővételben, online és mobilon is megváltható.

A tájékoztatás szerint a kiemelt, frekventált vonalakon a csúcsidőszakokban közlekedő InterCity-vonatokhoz – a lehetőségekhez képest – több kocsit kapcsolnak a helyjegy fogyásától függően. December 31-én, valamint január 2-án és 3-án járatonként egy–négy kocsival többel közlekednek egyes InterCity-vonatok, továbbá többletkocsikkal közlekednek egyes sebesvonatok Budapest és Tapolca között is.
A szilveszterezőknek a vasúttársaság a biztonságos hazajutás érdekében az éjszakai, hajnali vonatok igénybevételét javasolja a gépkocsi használata helyett.

A Volánbusz helyi és helyközi autóbuszainak közlekedési rendje is változik: az év végi ünnepnapok idején az autóbuszok a megszokottól eltérően közlekednek, szilveszterkor, valamint újév napján több járat nem közlekedik, illetve az egyes településeken a helyi járatok is az általános közlekedési rendtől eltérően közlekednek. December 31-én jellemzően a hét utolsó tanítási szünetes munkanapja szerint, 2022. január 1-jén pedig a munkaszüneti napra érvényes menetrend szerint közlekednek a buszok.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.