Ugrás a tartalomra

Az autistáknak is jár az autonómia – ehhez nyílt iroda a városban

Létrehozva
Az autisták és környezetük mindennapjaiban nyújt támaszt az a most átadott miskolci információs iroda, ahol pénteken az Autisták Országos Szövetsége és a Szimbiózis Alapítvány tartotta sajtótájékoztatóját. 
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Az Augusztus 20. utca 4. szám alatti AOSZ Info-Pont egyike az országban található azon tizennégy irodának, melynek révén kiterjedtebb lehetőség nyílik a helyi igények és szükségletek feltárására, a területi egyenlőtlenségek ellensúlyozására, az esetleges jó gyakorlatok átadására, valamint az egységes és széleskörű érdekvédelmi tevékenység megvalósítására. 

– Nagyon büszke vagyok a kollégáimra, akik az elmúlt években segítették az autizmussal élőket, de azt látjuk, hogy az igény óriási. Magyarországon nagyjából húsz évvel ezelőtt lett evidencia a diagnosztizálás. Az akkori kisgyermekek ezekben az években lesznek fiatal felnőttekké, és amíg az oktatási intézményeikben egy viszonylagos biztonságban voltak, addig mostanra légüres térben találják magukat – húzta alá a társadalmi jelenség súlyát Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány elnöke.

Kép
„Egyre sürgetőbb az igény!” 

 Az eseményen megszólalók felhívták a figyelmet: Magyarországon ma már több mint százezer olyan család él, mely érintett a spektrumzavar tüneteivel. Ezek a családok gyakran egyedül „kóborolnak” a rendszerekben, miközben léteznek összefogott és elérhető támogatások. 

– Hatalmas kihívást jelent az ellátórendszernek, hogy az autizmussal élők mindennapi ügyeiket el tudják intézni. Az Info-pontok révén a döntéshozók is sokkal nagyobb rálátást nyernek az autizmussal élő családokra, így hatékonyabban tudjuk ellátni az érintettek érdekképviseletét – hangsúlyozta online beszédében Kővári Edit, az AOSZ elnöke. 

Kép
Ezúttal Pécsen, Szekszárdon, Siófokon és Miskolcon nyílik AOSZ Info-Pont

Az Autisták Országos Szövetsége vidéki irodahálózatának kiépítésével kezdte meg a szolgáltatások elérhetőségét javító tevékenységét. Az AOSZ Info-Pont irodák célja, hogy csökkentsék a vidéki családok fokozott kiszolgáltatottságát, segítséget nyújtsanak a tudományosan bizonyított ismeretek, módszerek megszerzésében, a szakszerű segítségek elérhetőségében, valamint a szolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférésben. 

– Az érintettek irányba állításában, az iskola és lakhatás keresésében vagy az AOSZ-kártya kiváltásában tudunk többek között segítséget nyújtani – ecsetelte Oroszné Ardai Csilla, a miskolci AOSZ Info-Pont iroda munkatársa. Hozzátette: az úgynevezett mentorszülői szolgáltatásra, az iskolákban tartott érzékenyítő tréningekre, egyéb workshopokra és továbbképzésekre, illetve a könyvtárukban található szakirodalom rendelkezésre bocsátására is kiterjed információnyújtó szolgáltatásuk. 

Kép
Az iroda hétfőn és csütörtökön 9 és 13 óra, kedden pedig 12 és 16 óra között tart nyitva   

2021-től kibővült a szolgáltatások köre egy sikeres magyar fejlesztés eredményeként létrejött, az autista személyek mindennapi támogatását digitális formában nyújtó támogató rendszerrel. Az applikáció hozzásegíti az autizmusban érintett személyeket az egyénenként elérhető legnagyobb önállósághoz és érzelmi biztonsághoz. 

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.