Ugrás a tartalomra

Idén is pörög a miskolci diákönkormányzat

Létrehozva
A MIDÖK újabb programokkal igyekszik megcélozni a megyeszékhely fiatalságát 2022-ben. Az év első diákönkormányzati ülésén a grémium tagjai számot vetettek a tavalyi évvel, illetve ismertették az idei terveket. Emellett bemutatkozott több együttműködő intézmény, valamint a tervezett diákmagazinról is ismertetőt kaptak a jelenlévők.

Tavaly októberben alakult meg a Miskolc Városi Diákönkormányzat (MIDÖK), amely néhány adminisztratív jellegű feladat mellett rögtön nekiugrott a városi fiatalságot átfogó programok szervezésének. A munka 2022-ben is folytatódik, ennek első nyilvános lépése a szervezet évnyitó ülése volt csütörtökön.

Kép
Fotók: Horváth Csongor

Az ezúttal a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthonban megtartott gyűlés inkább volt informatív a diákképviselők számára, mint operatív jellegű. Kezdésként több szervezet bemutatkozott: a házigazda iskola, a Miskolci Egyetem és a Mathias Corvinus Collegium. A Tiszáninneni Református Egyházkerület Ifjúsági Missziója (TIREKIFI) képviselője az ismertetés mellett a MIDÖK-kel megindult együttműködésről – közös klubokról – is szólt.

A tavalyi évben szervezett programokat már az elnökségi tagok ismertették, akik ezt követően kitértek a 2022 első félévére tervezett eseményekre is. Februárban jelmezversenyre invitálnák a miskolci diákságot, márciusban ezt gardrób- és kacatvásár követné. Áprilisban „rapid randival” folytatódik az év, majd júniusban grandiózus diákbál várná a diáktársakat. A féléven kicsit átcsúszva ugyan, de egy júliusi ifjúsági napok tervéről is esett szó.

Mindezek mellett két olyan eseményt is beharangoztak a fiatalok, amelyeket nem a MIDÖK szervez, de valamilyen formában csatlakozik hozzájuk. Ezek egy májusban esedékes zenei tehetségkutató, valamint szintén ebben a hónapban a Kamaszfesztivál, amelynek házigazdája lesz a diáktestület.

Kép

Az ülés zárásaként a tervezett diákmagazinról kaptak tájékoztatást a jelenlévők. Ezek szerint a Miskolc Televízió havonta, 30 perces hosszúságban tervez Katedra címmel műsoridőt biztosítani számukra, hogy a televízió szakmai felügyelete mellett a fiatalok saját maguk forgassák le ifjúsági magazinjukat. Ehhez az iskolájuk erőforrásait használnák fel, és ebben az értelemben minden hónapban egy másik intézmény kapna felületet és felhatalmazást a Katedra elkészítésére. Közéleti történésekre reflektálnának, egyben az őket érintő és érdeklő témákat dolgoznák fel.

Ezt követően – hozzászólás híján – az ülés véget ért, néhányan pedig áttolták a biciklit a Hősök terére, ahol részt vettek a pedagógusok miskolci megmozdulásán.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Baráthegyi Focikupa
Baráthegyi Focikupa a barátságosság jegyében
MiskolcSport
Fogyatékossággal élő sportolókból álló csapatok, valamint a Grund, a DVTK Ultras és a Szimbiózis Alapítvány munkatársainak csapata lépett pályára szerdán a Baráthegyi Majorság futballpályáján.
Továbbra is a világ élvonalában a MiReHu: újabb díjjal ismerték el munkájukat
MiskolcKörnyezet
Újabb rangos nemzetközi elismeréssel gazdagodott a MiReHu Nonprofit Kft.: a Társaság az International Solid Waste Association (ISWA) 2026. évi videós díjának 3. helyezését szerezte meg.
Képgaléria
Bartók Béla Művelődési Ház_Mocsári László
Hírességek léptek fel itt
Miskolc
Urbex túrát tartottunk a miskolci Bartók Béla Művelődési Házban. Ágotai József, a házat működtető egyesület elnöke mesélt arról, hogy milyen fellépő művészek fordultak meg itt.
törölköző széf
A törölköző széf ideje lejárt! Hogyan védjük meg értékeinket a standon?
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A törölköző nem védi meg az értékeinket. Mire figyeljünk fürdőzéskor?