Ugrás a tartalomra

Az ott élők tudják, mire van igazán szükség

Létrehozva
Kerekasztal beszélgetéseket indít a Miskolci Kulturális Központ.
Kép

Újfajta lakossági kapcsolatok kialakítására törekszik a Miskolci Kulturális Központ, ezért egy új eseménysorozatot indítanak útjára. Mivel a társaság telephelyei, művelődési házai lefedik szinte az egész várost, mindegyikben tartanak majd olyan közművelődési fórumot, amelyre meghívják az adott körzetben működő oktatási intézmények, civil szervezetek, egyházak, orvosi szolgáltatók képviselőit, akik napi kapcsolatban állnak az ott élőkkel.

A kerekasztal-beszélgetéseken az MKK szakemberei bemutatják az érintett művelődési ház munkáját, programjait, az ott működő csoportokat, majd pedig kikérik a vendégek véleményét. Szeretnének ugyanis a korábbinál sokkal szorosabb kapcsolatot kiépíteni az ott élőkkel, hogy számukra igazán megfelelő rendezvényeket, foglalkozásokat kínálhassanak nekik. A fórumsorozatot egyfajta igényfelmérésnek is szánják a közművelődési szakemberek.

Az első ilyen találkozót február 9-én, szerdán délután tartották az Ady Művelődési Házban. Ezen szó volt többek között az intézmények közötti együttműködés szorosabbra fűzéséről, de felmerültek olyan programötletek is, amelyek a remények szerint vonzó lehet az ott élőknek, és ténylegesen megmozgatná a diósgyőrieket, sőt akár ide vonzhatná a város többi pontjáról is az érdeklődőket.

A fórumsorozat hamarosan folytatódik a Miskolci Kulturális Központ többi művelődési házában is.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.