Ugrás a tartalomra

Újból teljes a megyeháza arcképcsarnoka

Létrehozva
Szemere Bertalan egész alakos festménye február 3-án tért vissza Kassáról.

Ismét a megyeháza dísztermének falát díszíti Szemere Bertalan, Borsod vármegye egykori országgyűlési követének egész alakos festménye, ezzel teljessé vált a történelmi arcképcsarnok - írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a megyei önkormányzat.

- Borsod vármegye követeként – a közgyűlése döntése nyomán – ő volt az, aki megrendelte a Habsburg portrék elkészítését az 1800-as évek közepén. Ezt követően az 1900-as években a haza nagyjainak is emléket kívántak állítani, így Deák Ferenc, Palóczy László, Szemere Bertalan és Rákóczi Ferenc is helyt kaptak a portrék között. Így az, hogy egyéves kassai vendégsége után újra a megyeháza dísztermének falát díszíti annak a hazafinak az egész alakos portréja, akinek ez a történelmi arcképcsarnok köszönhető, szimbolikus jelentőséggel bír számunkra – jelentette ki Bánné Gál Boglárka, a megyei közgyűlés elnöke. 

Kép
Fotó: megyeháza

A közlemény úgy fogalmaz, gondolkodnak rajta, hogy a nagy méretű Mária Terézia festményt is kiállítsák, ám ez csak akkor lenne lehetséges, ha előkerülne a férje, Lotaringiai Ferenc portréja, ami az idők során elveszett. 

A megyeháza díszterme 2021 júniusában nyerte vissza régi, impozáns külsejét, így a Trianon előtti állapotot idéző helyiséget újra olajfestmények díszítik.
 

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.