Ugrás a tartalomra

Filmvetítés a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából

Létrehozva
Február 25-én 18 órától a Magyar Passió című filmet tekinthetik meg az érdeklődők a Művészetek Háza Béke Art Mozitermében.

Az elmúlt év végén jelent meg a hazai mozikban a Magyar Passió című film, amely a hazai szerzetesrendek kommunista hatalom általi feloszlatását idézi fel. Több mint hetven éve, 1950. június 8-ról 9-re virradóan, egyetlen éjszaka alatt, sok ezer embert hurcoltak el erőszakkal a kolostorokból, rendházakból. Voltak, akiket börtönbe, másokat internálóhelyekre, a sztálinvárosi építkezésekre vittek. Nem sokkal később, egyetlen tollvonással – négyet leszámítva – az összes magyarországi szerzetesrendet betiltották, felszámolták és minden értéküktől megfosztották - ismerteti a film hátterét a Városháza közleménye.

Az 1950-ben játszódó film történetében Leopold atya azért küzd szerzetestársaival, hogy a háború után újjáéledő országban a ferences rendet ismét felvirágoztassa. Kezdetben a kommunista hatalom nem akadályozza őket tevékenységükben, még a háborúban elrejtett kegytárgyaikat is visszakaphatták. Ez a „békés” állapot nem tart sokáig. Leopold atyát koholt vádak alapján letartóztatják és hogy megtörjék, kegyetlen kínvallatások alá vetik. Volt diákját, a vallásnak hátat fordító, a szocialista rendszerben hívő fiatal tisztet, Keller főhadnagyot - Fjodorov őrnagy parancsára - bízzák meg a beismerő vallomás kicsikarásával. Az atya kitartása, ellenállása azonban mindent megváltoztat…

Kép
Fotók: Film Art Stúdió

2022. február 25. 18:00 – Béke Art Moziterem

Magyar Passió

magyar film, 95 perc, 2021 (12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott)

Rendező: Eperjes Károly

Forgatókönyvíró: Eperjes Károly, Horváth Áron, Petrik András, Várnai Péter

Szereplők: Eperjes Károly, Nemcsák Károly, Telekes Péter, Pásztor Erzsi

Helyár: 650 Ft

Az előadásra jegyek foglalhatók www.cinemis.hu honlapon, a 06 46 507-573-as telefonszámon vagy megvásárolhatók a mozi jegypénztárában.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.