Ugrás a tartalomra

Ellenőrizzük a választási értesítőket!

Létrehozva
A városvezetés szerint az legfontosabb, hogy mindenki éljen állampolgári jogával.
Kép
Fotó: MiNap-archív

Mindenképpen érdemes elolvasni a postaládákba bedobott választási értesítőket, és megnézni, kinek, hová kell mennie szavazni április 3-án - sok helyen változott ugyanis Miskolcon is, hogy melyik szavazókörhöz mely utcák tartoznak.

Aki nem kapott, vagy például elvesztette az értesítőjét, kérhet segítséget az önkormányzattól is – erről Ignácz Dávid jegyző beszélt a Miskolc Televízió Kilátó című műsorában.

- Egyrészt működik egy valasztas@miskolc.hu e-mail-cím, ahol választ adunk minden kérdésre, másrészt pedig a 46 512-700-as telefonszám, ahol a választási irodát keresve, akár az értesítő másolatának kiadásával, akár pedig szóban tájékoztatják a választópolgárt, hogy a szavazóhelyiség hol helyezkedik el - mondta.

Miskolc alpolgármestere úgy fogalmazott, a legfontosabb az, hogy mindenki menjen el a voksolásra.
- Az egyik legértékesebb állampolgári jog a szavazati jog, ezért tartjuk fontosnak, hogy minden miskolcit arra buzdítsunk, meggyőződéstől teljesen függetlenül, hogy igenis menjenek el szavazni április 3-án, hozzanak egy bölcs döntést, és ne hagyják azt, hogy mások döntsenek az ő megkérdezésük nélkül az ő fejük fölött - hangsúlyozta Szopkó Tibor

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.