Ugrás a tartalomra

Félidőben a Stadion Sport Óvoda felújítása

Létrehozva
A tornaszobával bővült, teljesen megújult épületet várhatóan szeptemberben veheti birtokba az intézmény közössége.

Kép
Fotók: Horváth Csongor

Jó ütemben halad a Stadion Sport Óvoda felújítása. Az átépítés és bővítés alatt álló épületet csütörtökön bejáráson tekintette meg Bazin Levente, a terület önkormányzati képviselője és Varga László, az egységes ellenzék országgyűlési képviselő-jelöltje.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a sportóvoda felújítása még az elmúlt év második felében kezdődött. A tagóvoda-vezető elmondása szerint az 1970-es években épült intézményre már nagyon ráfért a rekonstrukció.

Kép

- Jóllehet sportóvoda vagyunk, tornaszobánk viszont mindeddig nem volt. Most ez végre megvalósul, sőt egy új csoportszoba is épül, ami fontos, mivel intézményünk nagy népszerűségnek örvend, ezért nagy létszámmal működünk – mondta Tóth Edit.

A vasbeton-szerkezetes épület a következő hónapokban teljesen megújul: elvégzik a teljes gépészeti és energetikai felújítást is – hangsúlyozta az önkormányzati képviselő.

Kép

„A belső fűtést elektromosra cserélik, melyekhez az energiát a tetőn elhelyezett napelemek fogják biztosítani, törekszünk arra, hogy a megújult épület zéró emissziós legyen – mondta Bazin Levente.

Varga László azt hangsúlyozta, hogy a beruházás jól illeszkedik a városvezetés és az általa is fontosnak nevezett emberközeli fejlesztések sorába. „Miskolcon kiemelkedően magas színvonalú az óvodai ellátás, azonban van még feladat az infrastruktúra felújítását tekintve. Nagy örömmel látom, hogy az önkormányzat az ilyen irányú adósságait hatalmas léptékben számolja fel – tette hozzá.

A fejlesztés 200 millió forint pályázati forrásból valósul meg és várhatóan augusztusig tart.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.