Ugrás a tartalomra

A köz- és tűzbiztonság előtt tisztelgett a megyei önkormányzat

Létrehozva
Rendőröket és katasztrófavédelmiseket díjazott a megyei közgyűlés csütörtökön megtartott ülésén.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzati Közgyűlés nyilvános ülésének tizenhárom napirendi pontja között szerepelt a 2022-es Tűzbiztonságáért és Közbiztonságáért Díjak átadása. A B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint a B.-A.-Z. Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a pandémia második esztendejében tett erőfeszítéseinek elismeréséül összesen hatan vehették át kitüntetésüket: Falucskai Tamás r. törzszászlós, Hornyák Attila r. alezredes, Jakab Sándor r. alezredes, Nagy József nyugállományú tűzoltó százados, Pimper László tűzoltóparancsnok és Zilahy Imre tűzoltó alezredes. 

Kép
Az emlékplaketteket Bánné Gál Boglárka, a megyei közgyűlés elnöke Szerencsi Árpád r. alezredessel és Lipták Attila tű. dandártábornokkal nyújtotta át

A szervezet jelenlegi és egykori állománytagjainak méltatását követően a bizottsági döntésekkel egybehangzóan szavazták meg az egybegyűlt küldöttek a rendőr-főkapitányság és a katasztrófavédelmi igazgatóság 2021-es tevékenységeiről szóló tájékoztatóit. A beszámolók kapcsán mindössze Gúr Nándor szólalt fel, aki köszönetmondásán túl a rendőrség esetében az összehasonlítások alapjául szolgáló, megfelelő statisztikai adatok meglétére hívta fel a figyelmet, melyek akár a 10-15 esztendővel korábbi közbiztonsági helyzettel történő egybevetést is megkönnyítenék.

Kép
Az ellenzéki képviselő felvetéseire a Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója reagált

Az MSZP-s politikus az önkéntes tűzoltók tevékenységére, sokszor kevésbé látványos munkájára is rámutatott, továbbá felvetette a megyét – főként a szomszédunkban zajló háború okán – esetlegesen fenyegető nukleáris katasztrófa során felmerülő teendők kidolgozását. Válaszában Lipták Attila tű. dandártábornak, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója röviden ismertette is az erre kialakított cselekvési tervet.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.