Ugrás a tartalomra

Ismét megrendezik a MEN-t

Létrehozva
Az egyetemi napok Észak-Magyarország legnagyobb tavaszi fesztiváljának ígérkezik.

Kép
Pillanat kép egy korábbi MEN-ről. Fotó: Kiss Viktor

Május 12. és május 14 között három napig tart majd a buli, idén is megrendezik ugyanis a Miskolci Egyetemi Napokat, vagyis a MEN-t a campus területén. Az esemény programjait pénteken sajtótájékoztatón ismertette Horváth Zita, a felsőoktatási intézmény rektora, valamint Maksa Balázs, a Hallgatói Önkormányzat elnöke.

Dzsúdló, Majka és Curtis, a Halott Pénz, a Kerozin, DJ Náksi, vagy éppen Korda Gyuri és Balázs Klári – csak néhány név a fellépők sorából. Maksa Balázs elmondása szerint azonban a koncertek mellett – ahogyan mindig – a selmeci hagyományok őrzésére is nagy hangsúlyt fektetnek majd a népszerű programon. 

- Ezeknek része a diákrektor-választás, a karok közötti vetélkedő éppúgy, mint csilletolás, sörváltó- és kantuszverseny is. Utóbbit rendhagyó módon, az egyetem területén kívül a Borangoláshoz kapcsolódva, az avasi pincesoron is megrendezik majd – mondta el a HÖK elnöke, aki kiemelte: két, járványügyi lezárásokkal teli év után ez lesz az első MEN, amit korlátozások nélkül tudnak megtartani.

Kép
Maksa Balázs és Horváth Zita. Fotó: Juhász Ákos

A Miskolci Egyetemi Napokat a 70-es években rendezték meg először, és az azóta eltelt öt évtizedben számtalan embernek adott emlékezetes pillanatokat a rendezvény. Nincs ezzel másképp Horváth Zita rektor sem, aki szintén a miskolci campuson tanult, és hosszú ideje itt is tanít.

- Hallgatóként én is részt vettem a MEN fesztiválon, életemben akkor jártam először EDDA koncerten. Azt gondolom ez a rendezvény egy remek kezdeményezés, olyan, ami nemcsak színesíti az egyetemi életet, de kifelé is megmutatja, mennyire sokrétű, színes és színvonalas a Miskolci Egyetem – hangsúlyozta.

A Miskolci Egyetemi Napok idén jövő hét csütörtöktől szombat hajnalig kínálnak programokat a kilátogatóknak. Az elővételes bérleteket érdemes online megváltani.

Kép
A Miskolci Egyetem főépülete. Fotó: Juhász Ákos

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.