Ugrás a tartalomra

Filmvetítés és közönségtalálkozó Miskolc Város Napja alkalmából

Létrehozva
Kerényi László: Nagy az én családom – Földes című dokumentumfilmjét vetítik Miskolc Város Napja alkalmából.
Kép
Forrás: Kerényi László

 

A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Béke Art Moziteremben május 11-én 18:00-tól a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál „Otthonunk Miskolc” Programjának filmje, a Nagy az én családom – Földes című magyar dokumentumfilm ingyenes vetítésére, majd közönségtalálkozóra kerül sor. Ezen jelen lesz a film miskolci készítője, Kerényi László.

Nagy az én családom – Földes

magyar dokumentumfilm, 120 perc, 2021

Rendező: Kerényi László

2022. május 11. 18:00 óra

Miskolc tekintélyes középiskolája, a Földes Ferenc Gimnázium 1953-ban alakult meg, két nagymúltú iskola, a Lévay József Református Gimnázium és a Katolikus Fráter György gimnázium összevonásával. A két egyházi iskola hagyományait, tanári karát egyesítették azzal a céllal, hogy a jövőben egy új szellemi irányzat szerint induljon meg a fiatalok nevelése. Kik és hogyan tanítottak az új viszonyok között, hogy mentették át a hagyományos értékeket, hogy alakult ki a máig ható szellemi műhely? Erről emlékeznek, vallanak az iskola öregdiákjai, egykori és mai tanárai, igazgatói. A filmben megismerhetünk néhány Földes indította életutat. Nem ritka, hogy egy családból ide járt a nagyapa, a fia és az unoka is. A Földes a generációk iskolája.

Helyár: ingyenes

Az előadásra jegyek foglalhatók www.cinemis.hu honlapon, a 06 46 507-573-as telefonszámon és átvehetők a mozi jegypénztárában, nyitvatartási időben (minden nap 14:30-20:30 között a Rákóczi utca 5. szám alatt).

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.