Ugrás a tartalomra

Egésznapos program várja a miskolci gyerekeket

Létrehozva
Május 29-én, vasárnap a Lovagi Tornák tere előtti Vásártéren, festői környezetben ünnepelhetik a gyereknapot azok a családok, akik a város nagyrendezvényét választják.

Ahogy a rendezvény plakátja is írja, ezen a napon a gyermekeket ünnepeljük, és így tesz Miskolc is. A város a Diósgyőri vár lábánál várja a jövő generációit kifejezetten rájuk szabott programokkal.

n/a

Fellép 10:30-tól a közel fél évszázada működő, főként gyerekdalokat játszó 100 Folk Celsius, úgyhogy egy újabb ifjú garnitúra hallgathatja meg élőben Paff, a bűvös sárkány balladáját és társait. Ezt a zenét már a cikk szerzője is dalolta jó 25 évvel ezelőtt.

Rajtuk kívül a Vaga Banda gólyalábasai fokozzák majd a hangulatot, de lesz Bábabukra Hagyományőrző meseműhely, illetve Mesemuscial-részletek a Zenével az Ifjú Tehetségekért Alapítvány előadásában – bizonyára szintén klasszikusokkal.

Breakesek pörögnek majd fejen és különböző szürreális pózokban, a Maminbabások bemutatják, hogy milyen, amikor a mamin lévő baba latin táncokra ropja, majd 15 órától az ovisok tehetségkutatón csillanthatják meg tehetségüket. A kötött időpontos programokat 17 órától bűvész show zárja majd.

Kép
Gyereknap-pótló rendezvény 2021 júliusában Szirmán. | MiNap-archív fotó: Mocsári László

A felsoroltak mellett egésznapos programok is várják a családokat: vidámpark, ugrálóvár-park, felfújható akadálypálya, lézerharc, kishintós lovagoltatás, arcfestés és csillámtetoválás, lufihajtogatás, óriásbuborék show, hagyományőrző játékpark, pajta játéktár.

Több szervezet is készül a gyerekekre szabott programmal: a Zöld Kapcsolat Egyesület öko játszóháza, a Miskolci Második Esély Alapítvány programja, a Miskolci Áldozatsegítő Központ interaktív foglalkoztatója, rendőrségi bűnmegelőzési bemutató, valamint gasztronómiai és kézműves vásár garantálják, hogy a programkavalkádban mindenki megtalálja azt, ami tökéletessé teszi a gyereknapot a számára.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.