Ugrás a tartalomra

Borsodi képviselő a minisztérium vezetésében?

Létrehozva
A rövidesen felálló új kormány technológiáért és iparért felelős minisztere, Palkovics László miniszterjelölti meghallgatásán mutatta be új csapatát.
Kép
Fotók: Koncz Zsófia Facebook-oldala

Ennek alapján a technológiáért és iparért fejlesztős tárca miniszterhelyettesi pozícióját Koncz Zsófia, a Fidesz borsodi képviselője kaphatja – taglalja a hvg.hu.

Édesapja, Koncz Ferenc országgyűlési képviselő halála után a Fidesz-KDNP őt indította a 2020-as tiszaújvárosi időközi választáson, amelyet szorosan meg is nyert. Mandátumát idén áprilisban fölényes győzelemmel erősítette meg.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.