Ugrás a tartalomra

A Miskolci Törvényszék elmúlt esztendejét értékelték

Létrehozva
A bíróság előző évi működéséről, ügyforgalmi és gazdálkodási helyzetéről, a célokról, valamint a meghozott igazgatási intézkedésekről számoltak be a Miskolci Törvényszéken csütörtökön.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

– A pandémia hatásai alól a bíróságok sem mentesülhettek: mindez az ítélkezési mutatókat is befolyásolta. A Miskolci Törvényszék és az illetékességéhez tartozó járásbíróságok 2021-ben is igyekeztek a külső tényezőkhöz igazodva magas színvonalon teljesíteni az Alaptörvényben előírt eminens kötelességeiket. Így a járványhelyzet jelentette kihívások sem okoztak komolyabb fennakadásokat működésében – fogalmazott Senyei György az értekezletet megelőző sajtótájékoztatón.

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke kiemelte: a Miskolci Törvényszék ügyforgalmát és létszámát tekintve az ország legnagyobb bírósága, mindeközben a megye településszerkezete, fejlettsége és gazdasági környezete egyaránt változatos képet mutat.

Kép

Az elnök az érkezett, a befejezett és a folyamatban lévő ügyek mentén is értékelt: eszerint 2020-tól az úgynevezett ügyérkezés habár országosan csökkenő tendenciát mutat, mindezt a megyei számok valamivel meghaladják. Ugyanakkor a növekvő ügyérkezést a befejezések száma is lekövette: 85.608 ügyet fejeztek be 2021-ben, ami 12 százalékkal több, mint 2020-ban volt. A fellebbezési arányban is kedvezőbben alakulnak a számok: az ítéletek 95,6 százaléka ellen nem éltek jogorvoslati kérelemmel.

Kép

Továbbá a kettő éven túli peres ügyek aránya is csökkent. Az első- és másodfokon meghozott ítéletek időszerűsége nagyon fontos mutató a bíróság megítélése szempontjából Tuzáné Papp Szilvia szerint.

A Miskolci Törvényszék elnöke, aki ily módon évente egy alkalommal tájékoztatja az Országos Bíróság Hivatal elnökét és a bírákat, elmondta továbbá: a törvényszék létszáma jelentősen nem változott tavaly sem – 165 bíró és 528 igazságügyi alkalmazott tevékenykedik a megyében. Hozzátette: a törvényszék gazdálkodása rendben van, a bíróság főtevékenységéhez megszabott költségek biztosították működésüket.

Kép

Az informatikai eszközpark fejlesztésének jelentőségét támasztja alá a pandémia során nagy hangsúlyt kapott távmeghallgatás intézménye Senyei György meglátása szerint, aki ekként összegzett: magas szakmai színvonalú ítélkezés zajlik Miskolcon és a megyében, így a közel hatvanmillió forint értékű épületkorszerűsítés és belső munkakörnyezetet célzó beruházások is indokoltnak bizonyultak 2021-ben.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.