Ugrás a tartalomra

Több mint háromszáz program kilenc hónap alatt – a Győri kaputól Lillafüredig

Létrehozva
Az "Egészség Terek a Diósgyőri Horizonton" projektet lezáró sajtótájékoztatón ismertették a tavaly augusztusban indult programsorozat eredményeit és tanulságait.
Kép
Fotók: Horváth Csongor 2021 szeptemberi felvételei a Mentes Gasztronapról

A helyi identitás erősítése és az életminőség javítása volt a legfőbb célja a „TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01957” számú projektnek, mely az interaktív rendezvények, klubfoglalkozások, családi napok mellett számos egyéb élményt adó, ugyanakkor ismeretterjesztő rendezvénnyel készült a miskolciaknak: így a harmadik Fitt Feszt Egészségnapot és a Mentes Gasztrofesztivált is megrendezték az elmúlt hónapokban, melyeket a résztvevők visszajelzései alapján rendkívül jónak és hasznosnak ítéltek. Mindemellett voltak gyógynövényes előadások és a figyelmet a mentális egészségre fókuszáló alkalmak is.

Kép

Cserháti Fanni, az Ady Endre Művelődési Ház vezetője a 2021 augusztusában indult programsorozat kapcsán emlékeztetett: több mint háromszáz rendezvényt sikerült megvalósítanunk szeptembertől május végéig. 

Kép

– Úgy próbáltuk összeállítani ezeket a programokat, hogy minden korosztály számára elérhetők legyenek. Ez egyfajta felmérés is volt számunkra, hogy mely területeken mi érdekelte jobban a helyieket. Valahol a társastáncos, míg máshol a babamama-programok voltak népszerűbbek – számolt be a Miskolc Televíziónak Csóka Edit főtanácsos, aki hangsúlyozta: az Ifjúsági Házban, az Ady Endre Művelődési Házban és megannyi szabadtéri helyszínen bonyolított összejöveteleken a miskolciak ingyenes vehettek részt. 

Ez is érdekelhet

Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.
Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.
Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.
Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.