Ugrás a tartalomra

Miskolcra érkezett a centenáriumi Trianon-vándorkiállítás

Létrehozva
A Trianon 100 - Összetartoztunk, összetartozunk című tárlat szerdától két héten át látogatható a Hősök terén. 
Kép
A Trianon-vándorkiállítás a Hősök terén tekinthető meg. | Fotók: Beregi László

Trianon-vándorkiállítás nyílt szerdán délelőtt a miskolci Hősök terén. A tárlat összesen tizennyolc hazai városban lesz látható, Miskolcra tizenhatodik helyszínként érkezett meg az országjáró installáció, ezt megelőzően Egerben nézhették meg az érdeklődők.

A kiállítás megnyitóján először Veres Pál, Miskolc polgármestere szólt, aki úgy fogalmazott: a trianoni békediktátum egy olyan seb a magyaroknak, ami valószínűleg soha nem forr be teljesen, de ha meg is gyógyul, a heg, amit okozott, örökre megmarad. Hozzátette, az 1920-ban történt traumákról őszintén kell beszélni határon innen, és határon túl is. 

- Kell, hogy emlékezzünk, hogy tovább adjunk minden tényt, minden körülményt a minket követő generációknak, ez közös kötelességünk. Ezért fontos ez a kiállítás, ezért kell, hogy minél többen megnézzük, hogy minél többen emlékezzünk. Mert összetartoztunk, összetartozunk – hangsúlyozta a városvezető.

Kép
Veres Pál, Miskolc polgármestere

A Trianon 100 kiállítás részeként négy nagy, teljesen átalakított és berendezett konténerben, a békediktátum aláírásához vezető utat és a következményeket mutatják be a szervezők. 

Farkas Sebestyén, a Terror Háza Múzeum történésze emlékeztetett, a száznyolc évvel ezelőtt kezdődött háborúban milliók haltak meg, és egy generáció nyomorodott meg testileg-lelkileg. Hozzátette: sokan mindezek ellenére sem tanultak a háború következményeiből, és azt próbálják elhitetni, hogy a mostani, hazánk szomszédságában zajló konfliktus lesz az utolsó háború, és azt már több biztosan nem követi. 

Kép
Fotó: Beregi László

- Ezt gondolták az első világháborút lezáró békerendszerben is, a győztesek gőgjükben csupán azt nem vették észre, hogy olyan békét erőszakolnak a vesztesekre, ami puszta fennmaradásukat is veszélybe sodorhatja. Ezerháromszáz kilométer távolságból úgy rajzolgatták meg a jövő Európájának térképét, hogy nem ismerték a helyi viszonyokat, történelmet, kultúrát, ráadásul meg sem hallgatták az ott élőket. A győztesek tévedtek, a béke után egy sokkal nagyobb, véresebb háború következett, csupán két évtizeddel később – utalt a történész a második, még az előzőnél is pusztítóbb, véresebb világháború történéseire. Végül hozzátette: fontos emlékezni a nemzet dicső pillanataira éppúgy, mint a tragédiáira is. 

Kép


A vándorkiállítás június 21-éig tekinthető meg a Hősök terén.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Ünnepi Könyvhét megnyitó
Titkokat súgnak a fülünkbe
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidőTudomány
Megnyitották a 97. Ünnepi Könyvhetet és a 25. Gyermekkönyvnapokat a Szent István téren csütörtök délután. A rendezvény díszvendége a Kossuth-díjas és József Attila-díjas Lackfi János volt.
Földes Ferenc Gimnázium Fotó: Mocsári László
Ahol jó tanulni: látványos fejlesztés a Földesben
MiskolcOktatás
Ünnepélyes keretek között adták át a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumának támogatásával felújított tantermeket.
96. Ünnepi Könyvhét
Ismert szerzők, izgalmas találkozások
MiskolcKultúraSzabadidő
A könyvbarátokat népszerű szerzők, dedikálások és személyes találkozások várják. Az olvasók nemcsak kedvenc köteteiket írathatják alá, hanem közvetlenül is beszélgethetnek az alkotókkal.
Egyre több rolleres baleset történik a vármegyében
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénEgészségSzabadidőBaleset
Az idei év első hónapjaiban már tíz olyan közlekedési baleset történt a vármegyében, amelyben rolleresek voltak érintettek. A rendőrség szerint a szabályok betartása és a védőfelszerelések használata kulcsfontosságú a sérülések megelőzésében.