Ugrás a tartalomra

Pozitív eredménnyel zárult az önkormányzati adóhatóság célellenőrzése

Létrehozva
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya célellenőrzést tartott a tavalyi év vonatkozásában Miskolc adóhatóságánál.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya a Pénzügyminisztérium által kiadott Országos Hatósági Ellenőrzési Tervben foglaltak alapján célellenőrzést tartott 2021. évre vonatkozóan Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának adóhatóságánál.Az ellenőrzés során vizsgálták az önkormányzati adóhatóság döntéseinek jogszerűségét, valamint azt, hogy megfelelnek-e az adóigazgatásról szóló törvényben foglalt követelményeknek - számol be a városháza.
 
A Kormányhivatal megállapította, hogy a vizsgált 35 db adómegállapító, 3 db ellenőrzést lezáró, 10 db mulasztási bírságot kiszabó, és 51 db egyéb adókötelezettséget érintő határozatot a jogszabályban szereplő előírások figyelembevételével hozta meg az Önkormányzati Adóhatóság. A határozatokban foglalt döntések mindegyike jogszerű volt - írják.

A vizsgálat összegzésében szerepel, hogy az ügyintézési határidők minden esetben betartásra kerültek. A vizsgált adóhatósági döntések megfeleltek a tartalmi és formai előírásoknak is.

Ez is érdekelhet

Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?
Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.