Ugrás a tartalomra

Az otthon melege hazahív

Létrehozva
Gombkötő Richárd hegesztőtechnológus pályája során számos helyen megfordult már. Tudását tavaly szeptembertől a Miskolci Hőszolgáltató Kft. (MIHŐ) kötelékében hasznosítja.
Kép
Gombkötő Richárd. | Fotó: Mocsári László

Gombkötő Richárd első, mezőgazdasági gépészmérnöki diplomáját 2006-ban szerezte a Nyíregyházi Főiskolán. A most negyvenéves szakember ugyanott 2012-ben hegesztőtechnológus végzettségre is szert tett. Alsózsolcán lakik, ám az elmúlt évtizedben olajfinomítóban, cementgyárban és vegyi üzemben is kipróbálta magát német és osztrák munkáltatóinál. Nyugat-európai távolléte alkalmával rengeteg tapasztalatot szerzett a gépészeti kivitelezés és karbantartás tárgyköreiben.

– Elég volt a külföldből. Egy ideje azt éreztem, hogy már nem szolgál. Szülőföldem Miskolc és Borsod megye, sok emlék fűz ide. Véleményem szerint bárhol élhet az ember, de azt mindenki saját maga érzi, hogy hol van otthon. Én úgy érzem, ez nekem Miskolc – idézte fel egy évvel ezelőtti belső indíttatásait Richárd, aki – minekutána tervei teljesültek, s megítélése szerint kellő ismeretet is felhalmozott – tavaly úgy döntött, hazaköltözik Magyarországra. Ahogy fogalmazott: amikor kiment, már tudta, hogy szakértelmét később itt fogja kamatoztatni.

Richárd 2021 őszén csatlakozott a MIHŐ-höz. Azóta a hegesztési terület adminisztrációs és dokumentációs tennivalóin túl gondoskodik a hegesztőgépek vizsgálatáról, mindemellett a csővezetékek hegesztési karbantartásaival kapcsolatos egyéb teendőket is ellátja. Tervei között szerepel egy hegesztőmérnöki kiegészítő képzés, amit a Miskolci Egyetemen abszolválna. Úgy véli, egyebek mellett a technológiai utasítások, a gépészeti szerelések, a hegesztők minősítése és vizsgáztatása mentén tudna még specializálódni a közeljövőben.

– Mikor megismerkedtem a szolgáltatási üzemeinkben dolgozó kollégákkal, mindenki mondta, hogy évekbe fog telni, míg belejövök – árulta el a fiatal MIHŐ-s, hozzáfűzte, nagyjából két-három esztendőt szabott magának, hogy részletekbe menően kitanulja a felmerülő hibajelenségeket, fokozódó jártasságával töviről hegyire kiismerje a hálózatot és a hőközpontokat.

Richárd a folyamatos foglalatosságot és a változatosságot tartja számon a közműszolgáltató cég melletti legfőbb érvekként. Miként azt megfogalmazta: a fűtési és meleg vizes szolgáltatások hibaelhárításai közepette az Avastól a Vologda városrészen át egészen Diósgyőrig nyílik lehetősége feltérképezni a város távhővezetékeit.

Hazaérkezésekor komolyabban nem merült fel, hogy a térség valamely multinacionális munkáltatóját válassza. Habár – elmondása szerint – a régiót sújtó munkaerő- és szakemberhiányt társaságuk is megérzi, mégis jelentős számú fiatal munkatárs veszi körül, akik a tapasztaltabb csapattagokkal támogató közeget biztosítanak számára a vállalat Gagarin utcai telephelyén.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Ünnepi Könyvhét megnyitó
Titkokat súgnak a fülünkbe
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidőTudomány
Megnyitották a 97. Ünnepi Könyvhetet és a 25. Gyermekkönyvnapokat a Szent István téren csütörtök délután. A rendezvény díszvendége a Kossuth-díjas és József Attila-díjas Lackfi János volt.
Földes Ferenc Gimnázium Fotó: Mocsári László
Ahol jó tanulni: látványos fejlesztés a Földesben
MiskolcOktatás
Ünnepélyes keretek között adták át a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumának támogatásával felújított tantermeket.
96. Ünnepi Könyvhét
Ismert szerzők, izgalmas találkozások
MiskolcKultúraSzabadidő
A könyvbarátokat népszerű szerzők, dedikálások és személyes találkozások várják. Az olvasók nemcsak kedvenc köteteiket írathatják alá, hanem közvetlenül is beszélgethetnek az alkotókkal.
Egyre több rolleres baleset történik a vármegyében
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénEgészségSzabadidőBaleset
Az idei év első hónapjaiban már tíz olyan közlekedési baleset történt a vármegyében, amelyben rolleresek voltak érintettek. A rendőrség szerint a szabályok betartása és a védőfelszerelések használata kulcsfontosságú a sérülések megelőzésében.