Ugrás a tartalomra

Borsodi bölényből még a kicsi is nagy

Létrehozva
Májusban két európai bölény is világra hozta borját a Miskolci Állatkertben. Az egy hónapos „csöppségeket” kedden stábunk is megleste. 
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

A kontinens legnagyobb testű állatai kérődzők, füves pusztákon élnek, legelő életmódot folytatnak – amennyiben hagyják nekik. Az utolsó európai bölényt egy évszázada lőtték Lengyelországban. Az évtizedekkel ezelőtt indított tenyészprogramnak köszönhetően – némi túlzással – ma már bármikor ismét össze lehet velük futni vadon is. Miskolcon mindenesetre garantáltan.

Korábban a történelmi Magyarországon is élt európai bölény. Vadászata Mátyás király korában még közönséges eseménynek számított. Az utolsó magyar bölényt Erdélyben, a borgói Plaj-magaslaton 1762-ben ejtették el – derül ki a feljegyzésekből. Az Őrségi Nemzeti Parkban Kondorfa határában található a Hegy-völgy elnevezésű terület, ahova 2019-ben visszatelepítettek pár egyedet.

Kép

A legkisebbek érkezéséig az itteni állomány egy bikából, két tehénből és két korábbi születésű kis bikából állt. A kicsinyítő jelző használata esetükben persze merőben relatív, ám annyiban jogos, hogy az egyedek testméretének kiteljesedésével ötesztendős korukig várnunk kell – holott kapásból húsz-harminc kilogrammal jönnek a világra.

Veress Tamás gyűjteményi vezetőtől a Miskolc Televízió stábja azt is megtudta: habár az egy hónapos borjak külön nősténytől származnak, senki sem mondaná meg róluk, hogy csupáncsak féltestvérek. Akár ikerellésnek is tűnhetnének a laikus számára, miután jellemzően egyugyanazon tehén anyatársaságát keresik. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Ünnepi Könyvhét megnyitó
Titkokat súgnak a fülünkbe
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidőTudomány
Megnyitották a 97. Ünnepi Könyvhetet és a 25. Gyermekkönyvnapokat a Szent István téren csütörtök délután. A rendezvény díszvendége a Kossuth-díjas és József Attila-díjas Lackfi János volt.
Földes Ferenc Gimnázium Fotó: Mocsári László
Ahol jó tanulni: látványos fejlesztés a Földesben
MiskolcOktatás
Ünnepélyes keretek között adták át a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumának támogatásával felújított tantermeket.
96. Ünnepi Könyvhét
Ismert szerzők, izgalmas találkozások
MiskolcKultúraSzabadidő
A könyvbarátokat népszerű szerzők, dedikálások és személyes találkozások várják. Az olvasók nemcsak kedvenc köteteiket írathatják alá, hanem közvetlenül is beszélgethetnek az alkotókkal.
Egyre több rolleres baleset történik a vármegyében
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénEgészségSzabadidőBaleset
Az idei év első hónapjaiban már tíz olyan közlekedési baleset történt a vármegyében, amelyben rolleresek voltak érintettek. A rendőrség szerint a szabályok betartása és a védőfelszerelések használata kulcsfontosságú a sérülések megelőzésében.