Ugrás a tartalomra

Serkentőleg hat a prevencióra a megyei kábszerfórum

Létrehozva
A kábítószer-ellenes világnap alkalmából idén is többnapos programmal készült a Miskolci Kábítószerügyi Egyeztető Fórum. A rendezvény szerdán a Városházán tartott szakmai fórummal zárult. 
Kép
Fotók: Horváth Csongor

A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) hazánkban 2001-ben alakult, és habár Miskolcon is folyamatosan működött, a 2019-es újjáalakulásával további lendületet kapott: azóta a Miskolci Egészségfejlesztési Intézet égisze alatt tevékenykednek a szakemberek, akik időről időre összeülnek a megyei fórumtagokkal.

– Múlt pénteken kitelepültünk a város központjába. Igyekeztünk játékokkal és közösségi programokkal felhívni a figyelmet intézményeink működésére, a szenvedélybetegek ellátására, és arra, milyen szerepet játszhat mindebben a lakosság – mondta el megkeresésünkre Lasztócziné Szomoru Mónika, a KEF miskolci szakmai elnöke a rendezvénysorozat kapcsán.

Kép

A szerda azonban már a szakembereknek és a szakemberekről szólt. A megjelentek olyan intézmények tapasztalatairól hallhattak, amelyek a kezeléssel, az ellátással és a megelőzéssel egyaránt foglalkoznak.

Ilyenkor nem csupán egyeztetésekről, hanem együttműködésekről is szó van Varga Andrea szerint, aki a fórum két évtizedes történetére visszatekintve kiemelte: a témában érintett intézmények sokáig csak afféle tájékoztató jellegű találkozásokat bonyolítottak le.

Kép

– Az elmúlt időszakban valamilyen módon felmerült az az igény a civilszervezetek és az intézmények részéről is, hogy sokkal szorosabbra kell fűzni a kapcsolatot – fogalmazott az alpolgármester.

A helyi szakemberek a Budapestről és Egerből érkezett előadókkal megvitathatták, milyen irányba haladnak a drogpolitikai folyamatok és a kábítószer-egyeztető fórumok – de kitértek a jó gyakorlatokra is.

Kép

– A Kábítószerügyi Egyeztető Fórumoknak mint szakmai tanácsadó testületeknek mégiscsak az lenne az elsőrendű feladatuk, hogy a helyi szakmai közösséget mozgósítsák – vélekedett az értő hallgatóság előtt Fehér Richárd. A drogpolitikai szakértő rámutatott: legalább ennyire fontos az úgynevezett társadalmasítás is – vagyis, hogy az adott településen élők is megértsék, hogy a szenvedélybetegség problémájával valamiképpen kezdeni kell valamit. 

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.