Ugrás a tartalomra

Megjelent a felhívás, amely Miskolc Polgármesterének Borát keresi

Létrehozva
Különleges megtiszteltetést érdemelhet ki a Bükki borvidéken működő hegyközségek egyik nedűje: fehér, rozé, vörös és desszert bor kategóriában Miskolc Polgármesterének Borává válhatnak 2022-re. A nevezési mintákat július 29-én és augusztus 1-jén lehet leadni az Avasi Bortanyán.

Az önkormányzat és a Miskolc és Környéke Hegyközség, valamint a Szövetség a Bükki Borvidékért Egyesület meghirdette a Miskolc Polgármesterének Bora 2022. elnevezésű borversenyt.

Magát a megmérettetést augusztus 3-án, az Avasi Bortanyában tartják a szervezők, Veres Pál polgármester fővédnöksége mellett.

Kép
Veres Pál Miskolc Város Borának keresésekor; MiNap-archív; Fotók: Juhász Ákos

A nevezés ingyenes, azonban néhány feltételnek meg kell felelni. Kizárólag a Bükki borvidéken működő hegyközségek közigazgatási területén készült borok jelentkezhetnek, illetve a nevezett minta meg kell feleljen az OBV részvételi szabályzatában foglaltaknak.

Arra is kitérnek a szervezők, hogy a minta kereskedelmi forgalomban kapható palackos bor legyen és a nevezés napján a termelőnél álljon belőle rendelkezésre legalább 250 palack, amely rendelkezik érvényes forgalomba-hozatali engedéllyel.

Mintákat adhatnak be a versenyre maguk, vagy meghatalmazottjuk által egyéni bortermelők és bortermelő vállalkozások.

Amely borok elnyerik majd a „Miskolc Polgármesterének Bora 2022”, azokból 250 palacknyinak rendelkezésre kell állnia a nevezési lapon szereplő átadási áron, illetve a rendező által biztosított egyedi címkével ellátva.

Négy kategóriában lehet borokat nevezni, a következő maximum bruttó átadási árakkal: fehér (2800 Ft/palack), rozé (2800 Ft/palack), vörös (3800 Ft/palack), desszert – maradék cukros – (2800 Ft/palack).

Kép

Mintaként két palackot kell leadni a borátvétel során: eredeti, palackos kiszerelésben, azonosításra alkalmas címkével ellátva, mely tartalmazza a bor megnevezését, a kategóriáját (száraz, félszáraz, félédes, édes), évjáratát, termőhelyét, a termelő nevét és címét, valamint az FHA kódot. (NEVEZÉSI LAP alapján).

Mindezt július 29-én és augusztus 1-jén, 10 és 16 óra között lehet leadni az Avasi Bortanyán. A nevezési határidő augusztus 1., 16 óra. Az eredményhirdetés és a díjátadó augusztus 19-én, a Bükki Borok Napján lesz, 18 órától, a Városház tér 8. előtti "borutcában".

További információ kérhető Berecz Ágnestől, a Polgármesteri Hivatal szervezési referensétől a +36306106097-es telefonszámon.

Ez is érdekelhet

Álmaik szerepéért énekeltek a gyerekek a miskolci színház színpadán
MiskolcKultúra
A Miskolci Nemzeti Színház meghallgatást hirdetett a Valahol Európában című musical gyerekszerepeire. Majd' száz gyermek érkezett a színházba szerdán. Belestünk a kulisszák mögé.
Századik születésnapján köszöntötték László Sándorné Stubnér Ilonát
Miskolc
Századik születésnapja alkalmából köszöntötte László Sándorné Stubnér Ilonát Tóth-Szántai József polgármester és Hollósy András alpolgármester szerdán. A város vezetői virággal, bonbonnal és jókívánságokkal érkeztek az ünnepelthez, aki április 23-án töltötte be 100. életévét.
Képgaléria
Mozdulj a drog ellen
Sport és közösség a drogok helyett
MiskolcSportOktatás
Sportbemutatókkal, közös mozgással és prevenciós programokkal várták a fiatalokat a „Mozdulj a drog ellen!” című rendezvényen szerdán Miskolcon. A program célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a kábítószerfogyasztás veszélyeire, valamint az egészséges életmód és a közösségi programok szerepére a megelőzésben.
Erőszakosan próbált pénzt szerezni a Centrumnál, a rendészek fogták el a támadó asszonyt
MiskolcBűnügy
Azonnali rendészeti beavatkozásra volt szükség Miskolc belvárosában, miután egy agresszív kéregető fizikailag is rátámadt két járókelőre.