Ugrás a tartalomra

DK: a kormány alkalmatlanságának köszönhető a rezsiemelés

Létrehozva
A kormány alkalmatlanságának köszönhető "az orbáni rezsiemelés", ahogy az adóemelés, a megszorítások és az infláció is – kommentálta a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője sajtótájékoztatón a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos csütörtöki bejelentését a villany- és gázárak jövőbeni alakulásáról.
Kép
Fotó: atv.hu

Barkóczi Balázs azt mondta, az elhangzottak alapján a hétszeresére emelkedhet a gáz ára. Úgy fogalmazott: az emberek azzal a kőkemény, rideg, kegyetlen valósággal fognak szembesülni, amit nem Brüsszel és nem Soros György, de nem is Gyurcsány Ferenc "szabadított a magyarokra, hanem csakis és kizárólag Orbán Viktor törvénytelen kormánya".

– A kormány az elmúlt 12 évet hazudozással töltötte, miközben gátlástalanul loptak, ezért lett mára Magyarország Európa szegényháza – jelentette ki a képviselő, aki szerint
óriási bajban van az ország, és a katasztrófa csak fokozódni fog.

"Orbánék végleg a lejtőre tették Magyarországot, a 2022-es év a vég kezdete mindannyiunk számára"

– jelentette ki a DK szóvivője.

Ez is érdekelhet

Jövőre(f) - közös családi napot tartott tizenöt református gyülekezet Diósgyőrben
MiskolcEgyházSzabadidő
Hagyományteremtő céllal szervezték meg első alkalommal, szeptember 6-án, vasárnap több miskolci református gyülekezet és család találkozóját, hogy erősítsék egymást református identitásukban és egy közösségépítő programmal kezdjék a tanévet.
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások Miskolcon
MiskolcKultúraGasztroEgyház
Ismét megtelt élettel és finom étkekkel a miskolci zsinagóga udvara vasárnap, a IV. Sólet Fesztiválon.
Képgaléria
Régiségvásár
Különleges vendégek érkeztek az első őszi régiségvásárra
MiskolcSzabadidő
Megelevenedett képregényfigurákkal, más jelmezes szereplőkkel és old timerekkel is találkozhattak a szeptemberi régiségvásárra kilátogatók.
Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.