Ugrás a tartalomra

Kitárult előttük a városrész

Létrehozva
A Tourinform Miskolc iroda városnéző sétát hirdetett Görömbölyre. A közel 2 órás program a Görömbölyi Művelődési Háztól indult, és a pincesornál ért célt.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Újabb garantált sétára invitált a Tourinform Miskolc. Az iroda folytatja a városrészeket bemutató sorozatát, melyen turisztikai értékeket, történelmi érdekességeket mutat be a sétán résztvevőknek.

A püspökségtől a borospincékig címet viselő séta ezúttal Görömbölyre vezetett. A városrész voltaképp egy külön egységnek tekinthető, mely saját, markáns arculattal rendelkezik. Ebből kaptak ízelítőt a séta résztvevői.

A séta a  séta a megye egyik legkülönlegesebb földalatti látnivalójánál, a Grál Pincénél zárult, ahol egy borkóstolóval egybekötött pincetúrán beszélhették át a tapasztalatokat a városnézők.

Ez is érdekelhet

Álmaik szerepéért énekeltek a gyerekek a miskolci színház színpadán
MiskolcKultúra
A Miskolci Nemzeti Színház meghallgatást hirdetett a Valahol Európában című musical gyerekszerepeire. Majd' száz gyermek érkezett a színházba szerdán. Belestünk a kulisszák mögé.
Századik születésnapján köszöntötték László Sándorné Stubnér Ilonát
Miskolc
Századik születésnapja alkalmából köszöntötte László Sándorné Stubnér Ilonát Tóth-Szántai József polgármester és Hollósy András alpolgármester szerdán. A város vezetői virággal, bonbonnal és jókívánságokkal érkeztek az ünnepelthez, aki április 23-án töltötte be 100. életévét.
Képgaléria
Mozdulj a drog ellen
Sport és közösség a drogok helyett
MiskolcSportOktatás
Sportbemutatókkal, közös mozgással és prevenciós programokkal várták a fiatalokat a „Mozdulj a drog ellen!” című rendezvényen szerdán Miskolcon. A program célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a kábítószerfogyasztás veszélyeire, valamint az egészséges életmód és a közösségi programok szerepére a megelőzésben.
Erőszakosan próbált pénzt szerezni a Centrumnál, a rendészek fogták el a támadó asszonyt
MiskolcBűnügy
Azonnali rendészeti beavatkozásra volt szükség Miskolc belvárosában, miután egy agresszív kéregető fizikailag is rátámadt két járókelőre.