Ugrás a tartalomra

Forgalomelterelés lesz a Miskolctapolcai úton

Létrehozva
Útburkolati jelek felújító-festését végzi augusztus 2-án (kedden) 12:00 és 15:30 óra között a Városgazda a Miskolctapolcai úton a vasúti felüljáró után található gyalogátkelő területén.

A jelfestést közlekedés- és gyalogosbiztonsági okokból szükséges elvégezni - tájékoztatott a Városgazda. A munkák során sávonkénti forgalomterelés várható.

A Városgazda arra kéri a környéken közlekedőket, hogy fokozott figyelemmel és óvatossággal közelítsék meg a munkavégzés helyszínét, valamint tartsák be a sebességkorlátozásokat.

Ez is érdekelhet

Álmaik szerepéért énekeltek a gyerekek a miskolci színház színpadán
MiskolcKultúra
A Miskolci Nemzeti Színház meghallgatást hirdetett a Valahol Európában című musical gyerekszerepeire. Majd' száz gyermek érkezett a színházba szerdán. Belestünk a kulisszák mögé.
Századik születésnapján köszöntötték László Sándorné Stubnér Ilonát
Miskolc
Századik születésnapja alkalmából köszöntötte László Sándorné Stubnér Ilonát Tóth-Szántai József polgármester és Hollósy András alpolgármester szerdán. A város vezetői virággal, bonbonnal és jókívánságokkal érkeztek az ünnepelthez, aki április 23-án töltötte be 100. életévét.
Képgaléria
Mozdulj a drog ellen
Sport és közösség a drogok helyett
MiskolcSportOktatás
Sportbemutatókkal, közös mozgással és prevenciós programokkal várták a fiatalokat a „Mozdulj a drog ellen!” című rendezvényen szerdán Miskolcon. A program célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a kábítószerfogyasztás veszélyeire, valamint az egészséges életmód és a közösségi programok szerepére a megelőzésben.
Erőszakosan próbált pénzt szerezni a Centrumnál, a rendészek fogták el a támadó asszonyt
MiskolcBűnügy
Azonnali rendészeti beavatkozásra volt szükség Miskolc belvárosában, miután egy agresszív kéregető fizikailag is rátámadt két járókelőre.