Ugrás a tartalomra

Még tíz napig lehet szavazni a Kaszás Attila-díj jelöltjeire

Létrehozva
A jelöltek között van Harsányi Attila, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze is, voksolni augusztus 21-éig lehet. 
Kép
Harsányi Attila a Hermelinben Mészöly Annával. | Fotó: Beregi László

Még tíz napig, augusztus 21. éjfélig lehet szavazni a Kaszás Attila-díj idei jelöltjeire: Harsányi Attilára, a Miskolci Nemzeti Színház, Ötvös Andrásra, a 6Szín és Rába Rolandra, a Proton Színház jelöltjére a www.kaszasattiladij.hu oldalon - tudatta a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) csütörtökön .

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a jelölteket online sajtótájékoztatón jelentették be. A Kaszás Attila-díj rendkívüli elismertséget vívott ki magának az évek során; nemcsak azért, mert a legkiválóbb művészek nyerték el eddig is, hanem mert a legdemokratikusabb elismerésként a szakma és a közönség választja ki a díjazottat - olvasható a közleményben.
    
"A Kaszás Attila-díj nem korlátozódik az országhatárokon belüli társulatokra, hanem nyitva áll minden magyar ajkú színművész, illetve színtársulat számára. Nagy örömünkre szolgál, hogy eddig öt alkalommal is határon túli színművész vehette át ezt az elismerést" - idézi a közlemény Richly Gábort, a díj lebonyolítását támogató Magyar Művészeti Akadémia (MMA) főtitkárát.
    
A közlemény felidézi, rekordszámú, negyven társulat jelölt idén, akik közül a közönség voksai alapján kerül ki a győztes.
    
A díj a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila színművész szellemi hagyatékának ápolását szolgálja, hisz a fiatalon elhunyt színész mindig komoly szerepet vállalt azon társulatok közösséggé formálásában, ahol dolgozott. A díj odaítélésének egyik fő kritériumaként a kiemelkedő mesterségbeli tudás és művészeti teljesítmény mellett az adott társulatban vállalt jelentős közösségépítő szerepet jelölték meg az alapítók - írják.
   
A díjat a XII. kerületi Önkormányzat alapította a Mozaik Művészegyesülettel közösen. Az elismerést a MANK gondozza az MMA támogatásával, a szakmai szavazatokat pedig a Magyar Teátrumi Társaság gyűjti össze.
    
A Kulturális és Innovációs Minisztérium  díja jelentős anyagi megbecsüléssel, 800 ezer forinttal is jár, és pénzjutalomban részesíti a díjazottat a Raiffeisen Bank is. A jelöltekkel továbbá interjúkat készít a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap.
    
A díj átadásának pontos időpontjáról és helyszínéről a szervezők a későbbiekben nyújtanak tájékoztatást - áll az összegzésben.

Ez is érdekelhet

Álmaik szerepéért énekeltek a gyerekek a miskolci színház színpadán
MiskolcKultúra
A Miskolci Nemzeti Színház meghallgatást hirdetett a Valahol Európában című musical gyerekszerepeire. Majd' száz gyermek érkezett a színházba szerdán. Belestünk a kulisszák mögé.
Századik születésnapján köszöntötték László Sándorné Stubnér Ilonát
Miskolc
Századik születésnapja alkalmából köszöntötte László Sándorné Stubnér Ilonát Tóth-Szántai József polgármester és Hollósy András alpolgármester szerdán. A város vezetői virággal, bonbonnal és jókívánságokkal érkeztek az ünnepelthez, aki április 23-án töltötte be 100. életévét.
Képgaléria
Mozdulj a drog ellen
Sport és közösség a drogok helyett
MiskolcSportOktatás
Sportbemutatókkal, közös mozgással és prevenciós programokkal várták a fiatalokat a „Mozdulj a drog ellen!” című rendezvényen szerdán Miskolcon. A program célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a kábítószerfogyasztás veszélyeire, valamint az egészséges életmód és a közösségi programok szerepére a megelőzésben.
Erőszakosan próbált pénzt szerezni a Centrumnál, a rendészek fogták el a támadó asszonyt
MiskolcBűnügy
Azonnali rendészeti beavatkozásra volt szükség Miskolc belvárosában, miután egy agresszív kéregető fizikailag is rátámadt két járókelőre.