Ugrás a tartalomra

Így közlekednek a buszok augusztus 20-án

Létrehozva
Augusztus 20-án munkaszüneti menetrend szerint közlekednek az MVK Zrt. járatai.

Befejeződnek a felújítási munkálatok, így augusztus 18-án üzemkezdettől a 8-as autóbuszok ismét eredeti útvonalukon és minden megállóját érintve közlekednek – írja közleményében az MVK Zrt. A társaság továbbá kitér arra is, hogy augusztus 20-án a 44-es, az Auchan 1-es, az Auchan 2-es autóbuszok nem közlekednek, a 7-es és 21-es autóbuszok pedig nem érintik az áruházakat.

Bérletpénztári információit is közölte a cég, eszerint augusztus 20-án és 21-én négy bérletpénztár tart nyitva az alábbiak szerint:
.    a Búza téri 6:00 órától 14:00 óráig,
.    a Tiszai pályaudvaron lévő 6:00 órától 14:00 óráig,
.    a Felső-Majláthon lévő 7:00 órától 14:00 óráig,
.    az Újgyőri főtéren lévő 7:00 órától 14:00 óráig.
 

Ez is érdekelhet

Álmaik szerepéért énekeltek a gyerekek a miskolci színház színpadán
MiskolcKultúra
A Miskolci Nemzeti Színház meghallgatást hirdetett a Valahol Európában című musical gyerekszerepeire. Majd' száz gyermek érkezett a színházba szerdán. Belestünk a kulisszák mögé.
Századik születésnapján köszöntötték László Sándorné Stubnér Ilonát
Miskolc
Századik születésnapja alkalmából köszöntötte László Sándorné Stubnér Ilonát Tóth-Szántai József polgármester és Hollósy András alpolgármester szerdán. A város vezetői virággal, bonbonnal és jókívánságokkal érkeztek az ünnepelthez, aki április 23-án töltötte be 100. életévét.
Képgaléria
Mozdulj a drog ellen
Sport és közösség a drogok helyett
MiskolcSportOktatás
Sportbemutatókkal, közös mozgással és prevenciós programokkal várták a fiatalokat a „Mozdulj a drog ellen!” című rendezvényen szerdán Miskolcon. A program célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a kábítószerfogyasztás veszélyeire, valamint az egészséges életmód és a közösségi programok szerepére a megelőzésben.
Erőszakosan próbált pénzt szerezni a Centrumnál, a rendészek fogták el a támadó asszonyt
MiskolcBűnügy
Azonnali rendészeti beavatkozásra volt szükség Miskolc belvárosában, miután egy agresszív kéregető fizikailag is rátámadt két járókelőre.