Ugrás a tartalomra

Különleges fényfestéssel világították meg a Zenepalotát

Létrehozva
A látványos akcióval a nemzeti ünnepünk előtt tisztelgett a létesítmény tulajdonosa, üzemeltetője, a Miskolci Egyetem.
Kép
Ünnepi fényfestés a Zenepalotán. Fotók: Horváth Csongor

Eddig még nem látott fények csillannak meg a Zenepalota homlokzatán augusztus 19-én, pénteken. A Miskolci Egyetem idén különleges performansszal adózik Államalapító Szent István királyunk és az új kenyér emléke előtt - áll a felsőoktatási intézmény közleményében.

Kép

Pénteken este nyolc órától  öltözött új színbe és köntösbe öltözik a Bartók Béla Zeneművészeti Kar belvárosi, ikonikus épülete, melyet fotóriporterünk, Horváth Csongor megörökített, így most azok is megnézhetik, akik esetleg lemaradtak volna róla. 

Ez is érdekelhet

Benidormban edzőtáboroznak
MiskolcSport
Spanyolországban gyűjtik az erőt a magyar cselgáncs válogatott keretének tagjai.
Elhunyt Kovács Tamás plébános
MiskolcEgyház
Kovács Tamás verpeléti plébános, volt miskolc-mindszenti káplán életének 51. évében, május 20-án, a verpeléti plébánián váratlanul elhunyt.
Vendégszurkolókra akartak támadni – elítélték őket
MiskolcSportBűnügy
Ítéletet hozott első fokon a Miskolci Járásbíróság annak a 11 vádlottnak az ügyében, akikkel szemben közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárás a DVTK – Fehérvár FC (4-0) bajnoki labdarúgó mérkőzés kapcsán.
Javában zajlik az útfelújítás az Avason. Fotó: Osztie Tibor
Új forgalmi rend lép életbe az Avason, a Klapka és a Pattantyús utcákon
Miskolc
Folytatódik az avasi lakótelep ütőereként funkcionáló Szentgyörgy, Klapka és Pattantyús utcák teljes felújítása. Május 26-tól újabb forgalmi rend változás lép életbe.