Ugrás a tartalomra

Az új kenyér és a bükki borok voltak a termelői nap főszereplői

Létrehozva
Az Erzsébet téri rendezvényen természetesen a helyi termelők portékái, kóstolói is nagy szerepet kaptak.
Preview Image
Miskolci Termelői Nap - Mocsári László képgalériája

Ha a hónap harmadik vasárnapja, akkor termelői nap - ezt nagyjából minden miskolci tudja, de a népszerű rendezvényt a környező településen is számon tartják.

A mostani program az augusztus 20-ai ünnepi programsorozat záróakkordja lett, így nem csoda, hogy a rendezvényen a helyi termelők portékái mellett középpontba került az új kenyér, a pénteken kezdődött Bükki Borok Napja rendezvény miatt pedig a helyi nedűk is.

A rendezvényt magyar nemzeti dallamokkal dobta fel Classic Brass Band, népi mesterségek bemutatóit is láthatták az érdeklődők, volt kézműves foglalkozás, a tökéletes kovászos kenyér titkát pedig profi pék árulta el a résztvevőknek.

Ez is érdekelhet

Benidormban edzőtáboroznak
MiskolcSport
Spanyolországban gyűjtik az erőt a magyar cselgáncs válogatott keretének tagjai.
Elhunyt Kovács Tamás plébános
MiskolcEgyház
Kovács Tamás verpeléti plébános, volt miskolc-mindszenti káplán életének 51. évében, május 20-án, a verpeléti plébánián váratlanul elhunyt.
Vendégszurkolókra akartak támadni – elítélték őket
MiskolcSportBűnügy
Ítéletet hozott első fokon a Miskolci Járásbíróság annak a 11 vádlottnak az ügyében, akikkel szemben közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárás a DVTK – Fehérvár FC (4-0) bajnoki labdarúgó mérkőzés kapcsán.
Javában zajlik az útfelújítás az Avason. Fotó: Osztie Tibor
Új forgalmi rend lép életbe az Avason, a Klapka és a Pattantyús utcákon
Miskolc
Folytatódik az avasi lakótelep ütőereként funkcionáló Szentgyörgy, Klapka és Pattantyús utcák teljes felújítása. Május 26-tól újabb forgalmi rend változás lép életbe.