Ugrás a tartalomra

Az MVK kezdeményezte, hamarosan egyszerűsödik a buszos jogosítványszerzés

Létrehozva
A jövő évtől tehergépkocsis jogosítvány nélkül is buszvezetőnek tanulhat, aki már rendelkezik személyautóra szóló, B kategóriás vezetői engedéllyel - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium csütörtökön. Az ötlet az MVK Zrt.-től indult még 2019-ben.

A kapcsolódó jogszabály-módosítás december közepi hatályba lépéséhez igazodva hirdetik majd ki az új tantervi és vizsgakövetelményeket. A képző szervek felkészülési idejével számolva 2023-tól így jelentősen egyszerűsödik az autóbuszos jogosítványszerzés. A leendő hivatásos buszsofőrök sokkal olcsóbban és gyorsabban sajátíthatják el a biztonságos közlekedéshez szükséges ismereteket, képességeket.    

A jelenleg érvényes szabályozás szerint a személygépkocsi vezetésére jogosító "B" után a tehergépkocsira előírt "C" kategóriát is meg kell szereznie annak, aki a buszvezetéshez szükséges, "D" kategóriás engedélyt szeretne - nos, az elfogadott rendeletmódosítások az idei év végével eltörlik ezt a követelményt, a gépkocsi volánja mögül tehát hamarosan köztes megálló nélkül ülhetnek át a buszok vezetőfülkéjébe a sofőrök.

A változtatás nagy könnyebbséget jelent az ágazat vállalkozásai, a magánfuvarozók, az önkormányzati cégek és a Volánbusz számára is.

Lényeges újításként megszűnik az iparági visszajelzések szerint elavult "Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés" vizsgatárgy. A korszerűsített ismeretanyagot a továbbiakban a rutinvizsgán kérik számon a tanulóktól - tették hozzá.    

Vitézy Dávid közlekedésért felelős államtitkár elmondta, évente két-háromezren szereznek buszos jogosítványt, a sokkal egyszerűbb feltételekkel többen választhatják a hivatásos sofőrködést. Az időigényes tehergépkocsis képzés, vizsgáztatás költségei alól mentesülve a tanulók 8-12 hónapot és több százezer forintot spórolnak meg. A bőségesebb szakmai utánpótlásra azért is nagy szükség van, mert a munkaerőhiány gátat szab a közösségi közlekedési szolgáltatók menetrendi kínálatbővítéseinek, megnehezíti a buszos pótlás megszervezését.

Az MVK Zrt. vezérigazgatója, Demeter Péter már 2019-ben arról nyilatkozott lapunknak, azon dolgoznak, hogy a főállású járművezetők számát növelni tudják. Ahogy akkor fogalmazott: az országos problémára megoldást jelenthet, hogy jogszabálymódosítást kezdeményeztek az illetékes minisztériumban arra vonatkozóan, hogy a D kategóriás jogosítványhoz elegendő legyen a B kategória. Ezzel felgyorsulhat a képzési folyamat. A társvállalatok támogatták ebben őket.

(Külső fotónk illusztráció)

Ez is érdekelhet

Benidormban edzőtáboroznak
MiskolcSport
Spanyolországban gyűjtik az erőt a magyar cselgáncs válogatott keretének tagjai.
Elhunyt Kovács Tamás plébános
MiskolcEgyház
Kovács Tamás verpeléti plébános, volt miskolc-mindszenti káplán életének 51. évében, május 20-án, a verpeléti plébánián váratlanul elhunyt.
Vendégszurkolókra akartak támadni – elítélték őket
MiskolcSportBűnügy
Ítéletet hozott első fokon a Miskolci Járásbíróság annak a 11 vádlottnak az ügyében, akikkel szemben közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárás a DVTK – Fehérvár FC (4-0) bajnoki labdarúgó mérkőzés kapcsán.
Javában zajlik az útfelújítás az Avason. Fotó: Osztie Tibor
Új forgalmi rend lép életbe az Avason, a Klapka és a Pattantyús utcákon
Miskolc
Folytatódik az avasi lakótelep ütőereként funkcionáló Szentgyörgy, Klapka és Pattantyús utcák teljes felújítása. Május 26-tól újabb forgalmi rend változás lép életbe.