Ugrás a tartalomra

Közösségi tervezés indul a zöld "folyosónkról"

Létrehozva
A miskolciak véleményére, ötleteire is kíváncsi a városvezetés abban a kérdésben, hogy milyen beruházások valósuljanak meg a várost átszelő, Szinva menti zöld folyosón. Az újabb miskolci közösségi tervezést vasárnap délelőtt, a Szinva Örökség Napokhoz csatlakozva jelentették be a II. János Pál pápa téren.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Az idén elindult Részvételi Program keretében most veszi kezdetét a közösségi tervezés első szakasza. Szeretnének a Szinva mentén emberközeli beruházásokat megvalósítani, de ehhez az önkormányzat a lakosok véleményére, meglátásaira is támaszkodna. A görömbölyi pincesor kapcsán már volt erre példa - most egy nagyobb volumenű kérdésben számítanak a miskolciak ötleteire.

A kezdetek 2019-ig nyúlnak vissza. Mint arra a vasárnapi sajtótájékoztatón Varga Andrea alpolgármester is rámutatott, már akkor elkezdték civil partnerekkel átgondolni a miskolci részvételi koncepciót. A cél az volt, hogy a lakossági javaslatok eljussanak a városvezetéshez, és így azok a döntéselőkészítési folyamat részévé válhatnak.

- A részvételi koncepció fontos eleme, hogy ahol csak tudnak, közösségi tervezéssel induljanak neki a fejlesztéseknek - húzat alá az alpolgármester, hozzátéve: ez alapozhatja meg, hogy olyan elképzelések valósuljanak meg, amik a közösség kedvére valók, miközben a város fejlődését is jó irányba terelik. A Szinva Zöld Folyosó pedig egy ilyen fontos közösségi tervezési feladat.

Kovács Kamilla, az önkormányzat civil részvételi referense elmondta, első lépésként - a főépítész vezetésével - meghatároztak hat olyan helyszínt a Szinva mentén, amik alkalmasak lehetnek arra, hogy ott közösség által használt attrakciókkal, a helyi igényekhez igazodó elemekkel megújuló terek jöjjenek létre. A terek kialakításában, a funkciók meghatározásában, vagy éppen a térelemek elhelyezésében is kérik majd a lakosság közreműködését.

Kép

Szunyogh László főépítész "hihetetlen adottságnak" nevezte, hogy egy patak 22 kilométer hosszan átszeli a települést, összekötve ezzel szinte majdnem az összes városrészt. Ezt az adottságot azonban évtizedeken keresztül nem használták ki.

- Veres Pál polgármester aztán márciusban bejelentette a Szinva Zöld Folyosó programját, nekünk a főépítészi kabinetnél az a feladatunk, hogy ezt műszaki, városrendezési tartalommal töltsük meg - tette hozzá.

Részletezte: a patak egy hosszanti tengely, egy ökológiai-természeti folyosó, amely alkalmat ad arra, hogy ennek mentén - kerékpárral, gyalogosan - végig tudjunk menni a városon. Akár a Tiszai pályaudvarról Lillafüredre is.

- A közösségi tervezés folyamán meghatározhatják a lakók, mit szeretnének ott látni - például egy újabb Szinva teraszt, vagy csak egy egyszerű szalonnasütőt. Elég kreatívak a miskolciak, a mi dolgunk az lesz, hogy ezt mérnöki, városrendezési szemmel összefogjuk - mondta.

A program ezzel tehát elindult, vasárnap a Szinva Örökség Napok több helyszínén is felhívták a miskolciak figyelmét a programra. A következő időszakban a tervezzukmiskolcot.hu oldalon további részleteket, információs anyagokat olvashatunk majd.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.