Ugrás a tartalomra

Rendkívüli közgyűlés: garanciák kellenek a vízmű-átadással kapcsolatos tárgyalás megkezdéséhez

Létrehozva
Rendkívül ülésen döntött Miskolc közgyűlése a miskolci víziközmű-cég átadásával kapcsolatos tárgyalások megkezdéséről. A testület felhatalmazta Veres Pál polgármestert a kormányzattal folytatandó egyeztetések megkezdésére, szigorú garanciákat kérve arra, hogy a szolgáltatás színvonala nem romlik, és a miskolci háztartások továbbra is kiváló minőségű ivóvízhez jutnak majd - olvasható a városháza hétfő délutáni közleményében. 

A kormányzat három hete jelezte, hogy az önkormányzatok által üzemeltetett víziközmű-cégek csak olyan módon kaphatnak a továbbiakban kormányzati veszteség-kompenzációt, illetve fejlesztési forrásokat, amennyiben a víziközmű vagyon ingyenes átadásával a közszolgáltatás kötelezettségét is átadják az államnak.

Mint írják, az önkormányzatnak nem maradt más lehetősége, mint hogy a korábbi évek rezsicsökkentési intézkedései által okozott tetemes veszteségek, az energia árak drasztikus emelkedése miatt kialakult nehéz gazdasági helyzet, a kormányzati döntések miatt jelentős mértékű önkormányzati bevételkiesések, valamint a működtetéshez és korszerűsítéshez szükséges további forrásokhoz való hozzáférés megvonásának lehetősége miatt megvizsgálja az átadás feltételrendszerét.

- A rendkívüli közgyűlésen Miskolc város vezetése egyértelművé tette, hogy a Velünk a Város frakcióval hosszas vívódás után döntöttek arról, hogy egyhangúlag támogatják az egyeztetések megkezdését, mivel a jelenlegi helyzetben ez az egyetlen olyan döntés, amelyet felelős, jó gazdaként meg lehet hozni, és mert állami segítség nélkül a víziközmű-szolgáltatás további jelentős veszteségek nélkül nem üzemeltethető - hangsúlyozzák. 

Ugyanakkor garanciákat kértek arra, hogy az ivóvíz-szolgáltatás és a miskolci víz minősége nem romlik majd, hogy az elöregedett csővezeték-hálózaton szükséges fejlesztéseket elvégzik, és a kormányzat nem sajátítja ki közös kincsünket, a miskolci-bükki karsztvizet.

A városvezetés és a frakció azt is hangsúlyozta, hogy csak azért támogatták a javaslatot, hogy Miskolc város vezetése részt vehessen azon a tárgyalássorozaton, amely során kiderülhet, pontosan milyen feltételek  mellett történik a vagyon átadása, illetve, hogy a kormánynak mi a további célja a vízművekkel - zárul a közlemény. 

 

Ez is érdekelhet

Vendégszurkolókra akartak támadni – elítélték őket
MiskolcSportBűnügy
Ítéletet hozott első fokon a Miskolci Járásbíróság annak a 11 vádlottnak az ügyében, akikkel szemben közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárás a DVTK – Fehérvár FC (4-0) bajnoki labdarúgó mérkőzés kapcsán.
Javában zajlik az útfelújítás az Avason. Fotó: Osztie Tibor
Új forgalmi rend lép életbe az Avason, a Klapka és a Pattantyús utcákon
Miskolc
Folytatódik az avasi lakótelep ütőereként funkcionáló Szentgyörgy, Klapka és Pattantyús utcák teljes felújítása. Május 26-tól újabb forgalmi rend változás lép életbe.
Martinban szerepelnek
MiskolcSport
A hétvégén Szlovákiában versenyeznek a DVTK atlétái.
Értéket teremt a miskolci gazdasági életben
MiskolcGazdaság
A miskolci gazdasági élet egyik meghatározó szereplőjét ismerték el a dr. Szentpáli István Kamarai Díjjal: Bodnár László, a Ten Pao Electronics Hungary Kft. cégvezetője kapta az elismerést, példaértékű szakmai munkájáért és a kamarai közéletben vállalt aktív szerepéért.