Ugrás a tartalomra

A nagy miskolci árvíz áldozatai előtt tisztelegtek

Létrehozva
A 144 évvel ezelőtt történt tragikus áradásra, mely az akkori Miskolc nagyobb részét elpusztította, a hagyományoknak megfelelően a Szent Anna téren emlékeztek.

Kép
Fotók: Horváth Csongor

A 1878-as árvíz 144. évfordulójára emlékezett Miskolc önkormányzata szerdán. Amint az ismert, 1878. augusztus 30-án az egész országot érintő esőzés elérte Észak-Magyarországot. Az esőzés mértéke felduzzasztotta Szinva és a Pece patakokat, és azok 1878. augusztus 31-én medrükből kilépve elpusztították Miskolc belvárosának nagy részét. A természeti katasztrófa 277 miskolci életét követelte.

A nagy miskolci árvíz áldozatainak emlékére 1928-ban állítottak emlékművet Szent Anna téren, azóta augusztus végéhez közeledve évről-évre itt rója le kegyeletét Miskolc közönsége.

Kép

A megemlékezés végén Miskolc önkormányzata nevében Varga Andrea alpolgármester, valamint pártok, civil szervezetek, egyesületek képviselői helyeztek el koszorúkat az emlékműnél.

 

Ez is érdekelhet

Vendégszurkolókra akartak támadni – elítélték őket
MiskolcSportBűnügy
Ítéletet hozott első fokon a Miskolci Járásbíróság annak a 11 vádlottnak az ügyében, akikkel szemben közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárás a DVTK – Fehérvár FC (4-0) bajnoki labdarúgó mérkőzés kapcsán.
Javában zajlik az útfelújítás az Avason. Fotó: Osztie Tibor
Új forgalmi rend lép életbe az Avason, a Klapka és a Pattantyús utcákon
Miskolc
Folytatódik az avasi lakótelep ütőereként funkcionáló Szentgyörgy, Klapka és Pattantyús utcák teljes felújítása. Május 26-tól újabb forgalmi rend változás lép életbe.
Martinban szerepelnek
MiskolcSport
A hétvégén Szlovákiában versenyeznek a DVTK atlétái.
Értéket teremt a miskolci gazdasági életben
MiskolcGazdaság
A miskolci gazdasági élet egyik meghatározó szereplőjét ismerték el a dr. Szentpáli István Kamarai Díjjal: Bodnár László, a Ten Pao Electronics Hungary Kft. cégvezetője kapta az elismerést, példaértékű szakmai munkájáért és a kamarai közéletben vállalt aktív szerepéért.