Ugrás a tartalomra

DK: a kormány kártalanítsa a gázszámlákkal átvert családokat!

Létrehozva
A kormánynak kötelessége kártalanítani a gázszámlákkal átvert családokat, akiknek hazudtak arról, hogy mennyi gázt fognak kedvezményesen kapni - jelentette ki a Demokratikus Koalíció alelnöke.
Kép
Fotó: Mocsári László felvétele a politikus Hegedűs Andreával tartott, tavaly augusztusi miskolci sajtótájékoztatójáról

Varju László pénteki, online sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy csütörtökön a sajtót ellepték azok az állampolgári levelek, amelyek szerint a kormány "átverte az embereket a gázszámlákkal", ugyanis azokon az elvileg hatósági áras mennyiségre piaci árat számoltak.

A "Fidesz által államosított" gázszolgáltatók el is ismerték, hogy nem szóltak előre az apróbetűs részről, mert az egyik, a sajtóban megjelent nyilatkozat szerint azt a "megfelelő idő hiányában elfelejtették a lakosság és a sajtó felé kommunikálni" - fogalmazott a képviselő.

"A Fidesz átverte a magyarokat a rezsivel, méghozzá néhány hónap alatt másodjára"

- jelentette ki a politikus.

Ez is érdekelhet

Javában zajlik az útfelújítás az Avason. Fotó: Osztie Tibor
Új forgalmi rend lép életbe az Avason, a Klapka és a Pattantyús utcákon
Miskolc
Folytatódik az avasi lakótelep ütőereként funkcionáló Szentgyörgy, Klapka és Pattantyús utcák teljes felújítása. Május 26-tól újabb forgalmi rend változás lép életbe.
Martinban szerepelnek
MiskolcSport
A hétvégén Szlovákiában versenyeznek a DVTK atlétái.
Értéket teremt a miskolci gazdasági életben
MiskolcGazdaság
A miskolci gazdasági élet egyik meghatározó szereplőjét ismerték el a dr. Szentpáli István Kamarai Díjjal: Bodnár László, a Ten Pao Electronics Hungary Kft. cégvezetője kapta az elismerést, példaértékű szakmai munkájáért és a kamarai közéletben vállalt aktív szerepéért.
Nyitott Szertárkapuk - gyermeknap a tűzoltóságon
Gyereknap a tűzoltóknál: egy napra minden gyerekből igazi hős lehet Borsodban
MiskolcSzabadidő
Május utolsó vasárnapján újra kitárulnak a tűzoltólaktanyák kapui, és a gyerekek testközelből élhetik át, milyen a tűzoltók világa.