Ugrás a tartalomra

Milliós adomány a Miskolci Zsidó Hitközségtől

Létrehozva
Tavalyi koncertjük jegybevételét ajánlották fel a kórházi dolgozók munkakörülményeinek javítására.
Kép
Deutsch Miklós (b), Révész János és Grósz Endre. | Fotók: Juhász Ákos

Nemcsak a tanév kezdete jött el szeptemberrel, a megyei központi kórháznak szánt adományozások is új lendületet kaptak a héten. Kedden a Miskolci Szimfonikus Zenekar és a Rotary Club Miskolci Angyalok vezetője látogatott az egészségügyi intézménybe, hogy a májusban megtartott jótékonysági koncertjük bevételét jelképesen átadják a kórház vezetőjének. A hét utolsó munkanapján pedig egy újabb kulturális esemény szervezői tettek hasonló felajánlást.

Grósz Endre, a Miskolci Zsidó Hitközség ügyvezetője, alelnöke, valamint Deutsch Miklós elnök arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy tavaly novemberben koncertet szerveztek a Művészetek Házában, ahol a Budapest Klezmer Band szórakoztatta a közönséget. A jótékonysági rendezvényen gyűjtött felajánlást a hitközség kiegészítette, így most 1 millió forinttal tudják támogatni a kórház munkáját.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája a jótékonysági koncertről

- Szeretnénk kicsit megolajozni a magyar egészségügy kerekét, hiszen mi magunk is tudjuk, hogy sok problémával küzdenek a kórházak. Amiben lehet, segítjük, támogatjuk őket a túlterhelt dolgozókat - fogalmazott Grósz Endre, aki elárulta, már dolgoznak a jótékonysági koncert újbóli megszervezésén, a tervek szerint még idén sort is kerítenek rá.

Révész János, az egészségügyi intézmény főigazgatója elmondta, a gyakorlatukhoz híven a felajánlott összeghez a kórház is hozzátesz még ugyanannyit. A dolgozók munkakörülményeinek, környezetének javítására fordítják majd a pénzt.

Kép

- Két fontos beruházásunk is van: felújítjuk a nővérszállót, és még tart a Gyermekegészségügyi Központ sürgősségi osztályának rekonstrukciója - ezekhez vásárolunk további műszereket, berendezéseket, bútorokat - tette hozzá.

A sajtótájékoztatón meghívták a kórház Támogatók Társaságába Grósz Endrét is - Deutsch Miklós már korábban taggá vált.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.